Sikeres magyar Guinness-rekordkísérlet

Sikerült megdöntenie, sőt jócskán túl is szárnyalnia a hivatalos (263 km) és a még nem hitelesített (295,2 km) 24 órás evezős Guinness-rekordot a Varga József, Simon Gergely, Tamás Bence, Halupa János, Preil Patrik és Vermes Péter összeállítású magyar csapatnak, amely szombat éjjel 2 órától vasárnap 2 óráig összesen 313,664 kilométert teljesített a Szentendrei-Duna-ág alsó szakaszán.

Az eredetileg tervezett háromfős kielboat-együttes helyett a hat versenyző - egymást váltva - kétpárevezősben tette meg a távot. A módosításra azért volt szükség, mert kiderült, hogy a Guinness World Records által rögzített 10 éves, 263 kilométeres világcsúcsot már megdöntötték, az új, még nem hitelesített rekord pedig 295,2 kilométer volt.

A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a szombati sötétedés után már minden erejüket össze kellett szedniük a csapattagoknak, a sötétben 3-4 perccel is nőttek a köridők (egy tíz kilométeres pályán köröztek a résztvevők), de végül sikerült véghezvinniük, amit elterveztek.

A rekord hitelesítése akár hat hetet is igénybe vehet a Guinness World Recordsnál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.