Segíteni akart a kisfiún, a rokonok megverték - előzetesben a pocsaji támadók

Előzetes letartóztatásba helyezte a Debreceni Járásbíróság kedden 30 napra azt a három pocsaji férfit, akit csoportos garázdasággal és társtettesként elkövetett súlyos testi sértéssel gyanúsítanak - közölte Tatár Tímea, a Debreceni Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Az ügyészség letartóztatási indítványa szerint amikor az ügy sértettje múlt szombaton az autójával beért Pocsaj településre, a Petőfi utca végén, a menetirány szerinti jobb oldalról egy hatéves gyermek kerékpárral nekiütközött a személygépkocsijának. A sofőr azonnal megállt a járművel, s észlelve, hogy a baleset következtében a kiskorú gyerek a földön eszméletlenül fekszik, mobiltelefonon azonnal intézkedett az orvosi segítséghívásról. 

A balesetről értesülve a gyermek hozzátartozói és a család ismerősei - köztük a gyanúsítottak - a közeli otthonukból a helyszínre szaladtak. A gépkocsi vezetőjét okolták a baleset miatt, ezért előbb szidalmazták, s megfenyegették, hogy megverik, megölik, majd rátámadtak. 

A támadók egyike egyszer, míg egy másik gyanúsított többször ököllel arcon ütötte a gépkocsivezetőt. A sértett a bántalmazás következtében a földre esett, majd azonnal felállt, ekkor az egyik gyanúsított ismét rátámadt, de őt a sértett körül álló emberek közül többen visszatartották, lefogták. 

A további bántalmazástól a helyszínre kiérkező rendőrök védték meg a sértettet. Az egyik gyanúsított még ekkor sem hagyott fel támadó szándékával, de mivel az autóshoz nem tudott hozzáférni, annak gépkocsijába többször belerúgott. 

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló, orrcsonttöréssel járó sérülést, valamint az arc és a fej további zúzódásos sérüléseit szenvedte el - ismertette az ügyészség. 

A bírósági szóvivő az előzetes letartóztatás elrendelésének okaként elmondta: mindhárom gyanúsított büntetett előéletű, így attól is tartani lehet, hogy újabb bűncselekményt követnek el. 

A bíróság döntését az is indokolta, hogy egyrészről fennáll a szökés, az elrejtőzés veszélye, másrészről félő, hogy a gyanúsítottak befolyásolni próbálják majd a tanúkat. A tanúk ugyanis ellentmondásosan nyilatkoztak, a gyanúsítottak pedig tagadják a bűncselekmény elkövetését, így a szembesítés a nyomozás során elkerülhetetlen lesz - tette hozzá Tatár Tímea.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.