Salgótarjáni vérengzés: öngyilkosságot kísérelt meg az elkövető

Pszichiátriai kezelés állt az a 27 éves salgótarjáni férfi, aki hétfő este halálra vagdosta volt barátnőjét és annak új barátját. Értesülésünk szerint a tettes az önkormányzati kistérségi társulás alkalmazásában esélyegyenlőségi koordinátorként dolgozott az egyik iskolában.

Pszichiátriai kezelés állt az a 27 éves salgótarjáni férfi, aki hétfő este egy 49 centis pengéjű bozótvágóval összevagdosta volt barátnőjét és annak új barátját, valószínűleg féltékenységből. Ezt Némedi Gábor, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója jelentette be kedd délelőtti sajtótájékoztatóján.

A 25 éves nő a kórházba szállítás közben, 34 éves barátja nem sokkal később a kórházban meghalt - tette hozzá a bűnügyi igazgató.

A 27 éves férfi Salgótarján belvárosában, a Pécskő úti élelmiszerbolt előtt támadta meg a párt. A nő összeesett a járdán, párja a boltba menekült, a támadó utána rohant. Szabó Jenő megyei főkapitány úgy fogalmazott: "végtagcsonkolások is voltak, de kegyeleti okokból ennél többet nem mondanak". A büntetlen előéletű elkövető és áldozatai is salgótarjániak.

Helyszínelő rendőr az élelmiszerboltban, ahol a férfit támadta meg a  gyilkos
Salgótarján, 2009. december 15. Rendőr helyszínel Salgótarján belvárosában, egy Pécskő úti élelmiszerboltban december 14-én késő este, ahol korábban bűncselekmény történt. Egy férfi, eddig ismeretlen okból szamurájkarddal támadt két nőre, melynek következtében az egyik áldozat életét vesztette, a másik pedig súlyos sérüléseket szenvedett. MTI Fotó: Komka Péter

Mi történt az élelmiszerüzletben, ahová a nő barátja bemenekült a bozótvágós gyilkos elől? A helyiségben a pénztárosokkal együtt féltucat eladó lehetett, s a kevés vásárlók egyike Varga Sándor volt. A már megsebzett férfi még odaszólt neki, hogy segítsen, ám mire ő a pultot megkerülte, a magát az áruház belseje felé vonszoló emberre ismét lecsapott gyilkosa, aki röviddel ezután nyugodt léptekkel kisétált az épületből. Ezután beszállt a kocsijába, majd elhajtott Salgóbánya felé.

Az üzletben tartózkodó Varga Sándor levette a nadrágszíját, és azzal próbálta elszorítotani az erősen vérző ember karját, amelyet megcsonkított a bozótvágó kés. A mentősök gyorsan a helyszínre értek, s mint megtudtuk, a kórházba szállítás után egy ideig még élt az áldozat.

A város útjait lezáró rendőrök az autót a Salgói vár környékén az erdőben találták meg, s két órán belül a Cserhát bevetési alosztály kommandósai elfogták a kettős gyilkosság elkövetőjét, akit az autója alapján azonosították, és a telefonszámát is megtudták. A városi rendőrkapitány, Ponyi Béla hívta fel és tartotta szóval, amíg a kommandósok felkutatták és elfogták a Salgói várnál.

A 40 perces beszélgetésük alatt Ponyi Béla azt erősítette a tettesben, hogy segítségre szorul és megpróbálta a elterelni a figyelmét a tragédiáról. Jelenleg Balassagyarmaton, a városi kórház pszichiátriáján őrzik, a rendőrökkel ott már nem volt hajlandó szóba állni.

A tettes - információink szerint - az önkormányzati kistérségi társulás alkalmazásában esélyegyenlőségi koordinátoraként dolgozott az egyik iskolában. Szerettük volna megkérdezni a munkaszervezet vezetőjétől, hogy miként alkalmazhattak pszichiátriai beteget ilyen munkakörben, de nem tudtuk elérni.

'Nem lehetett volna megelőzni'

A főkapitány azt mondta: ha a foglalkozását, beosztását megneveznék, az elkövető személyét is megneveznék.
A főkapitány szerint ezt az emberölést nem lehetett volna megelőzni. A városi pánikhangulatot viszont sikerült megelőzni, mert az elkövetőt 115 perc alatt elfogták úgy, hogy a nyomozókat otthonról rendelték be - tette hozzá.

'Nyugodt tempóban távozott'

A részletekről Némedi Gábor bűnügyi igazgató elmondta: a helyszínen a felzaklatott tanúk személyleírást adtak, és a rendőrök annyit tudtak meg, hogy a férfi, kezében a véres késsel, "kényelmes, nyugodt tempóban" távozott, egy fehér színű autóval.

Szakadékba akart ugrani

Az autót, égő lámpával, a salgói vár környékén találták meg, és miután megszerezték a férfi mobiltelefonjának számát, Ponyi Béla salgótarjáni rendőrkapitány közel 40 percig tartotta vele a kapcsolatot, amíg a Cserhát bevetési egység a gyanúsítottat elfogta. A férfi közben jelezte öngyilkossági szándékát, az ereit próbálta felvágni és a szakadékba akart ugrani.

Egy hete nem szedte a gyógyszereit

A 27 éves, őrizetbe vett férfi pszichiátriai kezelés alatt állt, ahonnan kilenc napja jött ki, és hét napja nem szedte a gyógyszereit. Az elkövetőt jelenleg is a pszichiátrián őrzik, a férfi nem kommunikál sem a rendőrökkel, sem a kezelőorvosaival. A vele telefonos kapcsolatot tartó salgótarjáni kapitány azt mondta: "higgyék el, ha valamit most kérhetnék, azt kérném, hogy lehessen visszaforgatni az idő kerekét, és a mostani ismereteinkkel tudjuk megelőzni ezt a tragédiát, de ahogy a tábornok úr fogalmazott, sajnos ez a fajta bűncselekmény semmilyen módszerrel nem előzhető meg".

A fekete nap

Salgótarjánban legutóbb tíz éve történt hasonló gyilkosság, akkor is egy elmeápolt ölt: az illető hozzátartozóját gyilkolta meg szamurájkarddal a zagyvapálfalvai városrészben. December 14-e egyébként tragikus dátum a nógrádi életvédelmi nyomozók naptárában: Pásztón - az ország kriminalisztikai krónikájában elsőként - ezen a napon hajtottak végre gépfegyverrel emberéletet is követelő rablást 1992-ben. Mint megtudtuk, 1999-ben és 2003-ban is történt gyilkosság ezen a napon Nógrád megyében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.