Sakkozó bántalmazása: Lékó Pétert is tanúként hallgatták meg

Lékó Péter nemzetközi sakknagymestert is tanúként hallgatták meg a Szegedi Törvényszéken csütörtökön a Szaúd Mohamed al-Marzúki egyesült arab emírségekbeli sakkvezető 2012. júniusi bántalmazásával kapcsolatos ügy tárgyalásán.
A járőrözésük során illegális migránsokat kereső rendőrök azt hitték a két arab férfiról, hogy határsértők. Az arab férfiak pedig úgy vélték, ki akarják rabolni őket, nem ismerték föl, hogy rendőrök akarják igazoltatni őket, ezért futásnak eredtek.

A sértettet több száz méteres autós és gyalogos üldözés után érték utol, azt követően, hogy egy taxi elé vágott. A férfit elmondása szerint a földre rántották, majd testét és fejét ököllel ütni és rugdosni kezdték.

Az ügyben két rendőr és egy civil állt a törvényszék elé. A törzsőrmestert és az őrmestert hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettével, közúti veszélyeztetéssel, valamint súlyos testi sértés kísérletével, a harmadrendű vádlott taxisofőrt közúti veszélyeztetéssel vádolja az ügyészség.

A két arab sakkozót több mint két éve vendégül látó Lékó Péter a bíróságon kifejtette, a legkomolyabb problémának azt tartja, hogy két, két és fél óra telt el addig, míg a sértett megfelelő orvosi ellátást kapott.

Tóth Tibor tanácsvezető bíró felolvasta Lékó Péter korábbi vallomásait, amelyekben a nagymester úgy emlékezett, a sértett barátja arról számolt be, Szaúd Mohamed al-Marzúkit bántalmazták a rendőrök.

A tárgyaláson korábban több tanút is meghallgattak. A rendőr vádlottak járőrvezetője társai vallomását támasztotta alá, a férfi elmondta, amikor találkoztak a két arab férfival, nyakában viselte szolgálati jelvényét, felmutatta szolgálati igazolványát, többször angolul figyelmeztette őket, hogy rendőrök, és okmányaikat kérte tőlük. A járőrvezető a sértett társát üldözte, nem látott olyat, hogy bántalmazták volna a sértettet.

A tárgyaláson több, a helyszín közelében dolgozó tanút is kikérdeztek, akik egymásnak ellentmondó vallomásokat tettek, az arab férfi esetleges bántalmazását azonban egyikük sem látta.

A bíróság a perben a műszaki szakértői vélemény kiegészítését követően később hozhat első fokon ítéletet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.