S. Ábel előzetesben marad

Előzetes letartóztatásban marad a bíróság pénteki határozata szerint az a férfi, aki a vád szerint még 2013 nyarán egy budapesti gyorsétteremben lövöldözni kezdett. A lőfegyverrel visszaéléssel és fegyveresen elkövetett garázdasággal vádolt S. Ábel továbbra is ártatlannak mondja magát.

A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) előtt álló S. Ábelt a Fővárosi Törvényszék 2013 májusában első fokon már két és fél év börtönbüntetésre ítélte - egy másik ügyben - emberölés előkészülete miatt. A szerint a vád szerint a joghallgató 2006 és 2010 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen több diáktársának megölésére készült.

A múlt évi gyorséttermi lövöldözés ügyében a BKKB-n most tartottak első tárgyalási napot. A XI. és XXII. kerületi ügyészség szerint S. Ábel 2013. augusztus 15-én késő este egy engedély nélkül tartott, ismeretlen típusú lőfegyverrel előbb a XI. kerületi McDonalds bejárata előtt a levegőbe, majd a gyorsétterembe lépve kétszer az álmennyezetbe lőtt.

A vádirat szerint S. Ábel kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása riadalmat, megbotránkozást keltett az ott tartózkodókban, akik a lövések hallatán ijedten menekültek az étteremből.

A vádlott nem sebesített meg senkit, a lövöldözés után távozott a helyszínről, a fegyvert azóta sem találták meg.

S. Ábel és védői a tárgyaláson a vele szemben felsorolt bizonyítékokat igyekeztek sorra cáfolni. Érvelésük szerint a rendőrség szabálytalanul végezte az első helyszíni szemlét, ezért az onnan szerzett bizonyítékok nem használhatóak fel az eljárásban. Álláspontjuk szerint szabálytalan volt az is, hogy több tanút csak hónapokkal később hallgattak meg, amikor azok a médiában már többször is láthatták S. Ábel gyanúsított fényképét.

A védelem szerint továbbá a rendőrök befolyásolták a tanúkat azzal, hogy már a helyszínen több olyan fényképet is mutattak a tanúknak, amelyeken S. Ábel szerepelt.

A bíróság a tárgyaláson több tanút is meghallgatott, köztük a gyorsétterem egyik vezetőjét, egy biztonsági őrt, valamint a lövöldözés idején ott tartózkodó vendégeket. Voltak, akik a lövöldözőben egyértelműen S. Ábelre ismerek, és voltak, akik bizonytalannak mutatkoztak, vagy több ponton módosították korábbi vallomásukat a vádlott személyleírásával kapcsolatban, például hogy volt-e rajta baseballsapka vagy szemüveg.

Többségük arról számolt be, hogy amíg nem látták a férfi kezében a fegyvert, azt gondolták, petárdák durranhattak. Azt mondták, nagyon megijedtek a fegyveres láttán, többen kisebb pánikról számoltak be és arról, hogy voltak, akik az utcára szaladtak az étteremből. Egy akkor várandós nő azt mondta, ijesztő, fenyegető volt a lövöldöző férfi tekintete, akit most is egyértelműen felismert.

A nyomozás során nem találták meg a fegyvert, de azt a tanúk túlnyomó többsége hasonlóan - ezüstszínű, forgótáras, hosszú csövű pisztolynak - írta le, egyikük azt mondta, westernfilmekben látott olyat.

Az előzetes letartóztatásban lévő S. Ábelt kéz- és lábbilincsben, vezetőszáron kísérték be a tárgyalásra, melynek végén a védők indítványozták a vádlott előzetes letartóztatásának megszüntetetését. A bíró azonban - az ügyészi indítvánnyal egyezően - elutasította a kényszerintézkedés feloldását, elsősorban arra hivatkozva, hogy továbbra is fennáll a bűnismétlés veszélye.

S. Ábel ekkor a tárgyalásvezető bíróra utalva azt a megjegyzést tette, hogy "így a Kassai (Viktor labdarúgó játékvezető) is levezetné a tárgyalást". A bíró rendreutasította a vádlottat, és arra hívta fel a figyelmét, hogy a következő hasonló megnyilvánulás esetén rendbírsággal sújtja, és nem vehet részt a tárgyaláson.

A vádlott - immár a médiának címezve szavait - hallatlannak mondta azt, ahogy a magyar igazságszolgáltatás az előzetes letartóztatás kérdését kezeli, hozzáfűzve azt is: Amerikában minősített emberöléssel "vígan szabadlábon védekeznek".

A tárgyalás november 7-én folytatódik fegyverszakértők, tanúk meghallgatásával, valamint térfigyelő felvételek megtekintésével.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.