Veprik Róbert igazgató emlékeztetett arra, hogy a rövidfülű elefántcickánnyal 2011 márciusában, a zsiráfoknak, a Hartmann-hegyizebráknak és a csupasz turkálóknak is otthont adó ház megnyitóján találkozhattak először a szegedi állatkert látogatói. A gyufaszál vastagságú lábakon villámgyorsan futó, hosszú orrú, pelyhes gombócnak tűnő állatokkal hamar megbarátkoztak a vendégek.

Az állatfajnak nemcsak a külseje különleges, hanem rendszertani szempontból is érdekesnek számítanak: a cickányokhoz semmi közük, közelebbi rokonai az elefántnak, mind a vakondot is magában foglaló cickányalakúak rendjének. Ugyanis az elefántok, akárcsak az elefántcickányok az egyik legősibb emlőscsoportba, az Afrotheria öregrendjébe tartoznak, csakúgy, mint a földimalacok, a szirtiborzok és a tengeri tehenek.

Az Afrika sivatagos, félsivatagos területein, valamint a földrész szavannáin és trópusi erdeiben élő elefántcickányok monogámok ugyan, de ivadékgondozásuk nem túl fejlett. A nőstény fészket sem épít, csak elrejti egy hasadékba, üregbe a viszonylag nagy méretű, fejletten születű kicsinyét, hosszú időszakokra magára hagyva azt.

Az ifjú elefántcickányok gyorsan fejlődnek, anyjuk már 2-3 hetesen elválasztja őket. Amikor pedig a fiatal egyed ivaréretté válik - másfél hónapos kora körül - el kell különíteni szüleitől.

A Szegeden született apróságnak is ez lesz a sorsa: más állatkertben fogja folytatni rendkívül gyorsan pergő életét, az elefántcickányok ugyanis csupán 2-4 esztendőt élnek.