Röszkénél is több órát várakoznak a kilépő kamionok

Három órát kell várakozniuk a kilépő kamionoknak péntek este a röszkei autópálya-határátkelőhelyen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.

Szenti Szabolcs elmondta: a torlódás oka, hogy a szerb hatóságok szigorító intézkedéseket vezettek be, illetve, hogy a hétvégi kamionstop előtt a járművek megpróbálják elhagyni az országot.

Mint hozzátette, nemcsak a teherfogalomban, hanem az év utolsó heteiben a személy- és a buszforgalomban is jelentős növekedésre számítanak a határátkelőknél. Az ünnepekre hazatérő vendégmunkások már ezen a hétvégén nagy számban jelentkezhetnek kilépésre a déli átkelőknél, de sok olyan belépőre is számítanak, aki vásárolni érkezik a határ közeli városokba. Ezért előfordulhat, hogy időnként egy-két órás sor alakul ki, elsősorban Röszkén.

Emiatt a hatóság azt javasolja, hogy útnak indulás előtt mindenki tájékozódjon a forgalmi helyzetről a www.police.hu weboldalon, ahol folyamatosan frissítik az adatokat. Emellett a magyar-szerb állampolgárok reggel 8 és délután 4 óra között a tiszaszigeti átkelőt is használhatják, illetve átléphetik a határt Tompánál is.

A Záhony és Csap közötti magyar-ukrán határállomáson a rendőrség tájékoztatása szerint péntek esetére öt órára nőtt a kilépő kamionok átkelési várakozási ideje.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.