Rosszul bekötött altatógáz miatt halt meg egy beteg?

Nem tudták újraéleszteni azt az idős nőt, akinek egy nőgyógyászati műtét közben állt le a szíve a mosonmagyaróvári Karolina Kórházban múlt csütörtökön. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.

A Kisalföld úgy értesült, az idős nőt műtét közben megpróbálták újraéleszteni, de hiába küzdöttek az életéért, a beteg elhunyt. A szakvélemény szerint talán infarktust kaphatott. Másnap újabb műtét zajlott ugyanott, és a fiatalabb beteg is az előző napihoz hasonló tüneteket mutatott. A műtétet leállították, mivel fölmerült a szakemberekben, hogy talán az „orvosi gázzal" lehet a baj. A lap úgy tudja, azt vélik, hogy nem az előírások szerint szerelhették föl a fölújított műtőbe vezetett oxigén- és altatógázcsöveket.

Dr. Bertalan István, a Karolina főigazgatója a felettes hatóság engedélye híján mindössze annyit mondott a lapnak, hogy jelenleg rendőrségi vizsgálat folyik egy kórházi haláleset okán, de részleteket csak a vizsgálat lezárultával tud közölni.

Czank Hajnalka, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette: a Karolina Kórház igazgatójának feljelentése nyomán valóban büntetőeljárás folyik foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondtalan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A mosonmagyaróvári kórházat nemrégiben második ütemben is fölújították.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.