A román elnök és neje felsőfokon műveli a fényűzést

Egyre több bírálat éri a román államfőt, akiről kiderült, hogy nem sajnálja a pénzt, ha a saját kényelméről van szó. A helyzetet súlyosbítja a „first lady”, Carmen asszony, aki újabban négy divattervezőnek is munkát ad.

Klaus Johannist még múlt december végén iktatták be hivatalába, de az elnöki rezidenciát máig nem foglalta el. Előbb az elődje, Traian Basescu halogatta az ingatlan átadását, március óta pedig az erdélyi szász származású Johannis napolja a beköltözést, elégedetlen ugyanis az egyébként fényűző villával.

Lábra kapott a hír, hogy a korábban renovált épületet Johannis kívánságának megfelelően ismét felújítják. Gelu Visan, a volt államfőhöz közel álló Polgári Mozgalom Pártja (PMP) parlamenti képviselője egyenesen azt állította, hogy a román főváros északi részén fekvő tóparti villát alaposan átépítik, 1,2 millió eurós ráfordítással. Mindezt azért, hogy megfeleljen az államfő által előszeretettel first ladyként emlegetett elnökfeleség, Carmen Johannis igényeinek.

Klaus és Carmen Johannis. Nagyzolásuk sokakat irritál
Klaus és Carmen Johannis. Nagyzolásuk sokakat irritál
Facebook

Az állami protokollalapot kezelő vállalat (RA-APPS) előbb cáfolta Visan információit, majd a román sajtó ismételt érdeklődésére elismerte, hogy a Vila Lac 3 (a „lac” románul tavat jelent) néven ismert elnöki rezidenciát valóban felújítják, igaz, „csak” 900 ezer eurót költenek rá. A részleteket illetően, bizalmas információkra hivatkozva kitértek a válasz elől.

Az Evenimentul zilei napilap felidézte, hogy 2005-ben nagyobb nyitottsággal kezelték a rezidencia felújítását, a korabeli sajtó az 1045 négyzetméteren fekvő villa renoválásának minden részletéről beszámolt. Mellesleg a számla a mostani negyedére sem rúgott, pedig akkor sem takarékoskodtak: Indonéziából és Brazíliából hozott fával burkolták be a falakat, kínai meg indiai kővel és márvánnyal a padlózatot...

Közben az elnöki hivatal költségvetését máris 35 százalékkal kellett kiegészíteni, főként a külföldi kiszállások megnövekedett költségei miatt. Szemet szúrt az is, hogy fél év alatt Johannis háromszor vett ki szabadságot, exkluzív kirándulásokon vett részt, ráadásul egyik kiruccanását meglehetősen homályos körülmények között egy ismerőse finanszírozta. S míg elődje Pitestiben gyártott Daciával járt, Johannis a legdrágább Mercedest használja, bérelt magángéppel repül az Európai Tanács ülésére, ahova ráadásul egy alkalommal a feleségét is magával vitte.

Carmen Johannis is sokakat irritál. Például azzal, hogy miközben külföldön előszeretettel „sétáltatja” négy divattervezője alkotásait, olyankor is, amikor a protokoll nem követeli meg a jelenlétét, odahaza jóformán láthatatlan. Egy román emigráns felháborodott levélben tette szóvá, hogy az elnökfeleség nem szólalt meg egy közfelháborodást kiváltó nemi erőszak ügyében. Egy másik pedig arra buzdította a „first ladyt”, hogy vegyen példát Michelle Obamáról, és külföldi kirándulások és bevásárlókörutak helyett inkább látogasson el romániai árvaházakba és öregotthonokba.

A felmérések szerint Johannis még mindig a legnépszerűbb román politikus, de az utóbbi hetekben 4 százalékponttal csökkent a bizalmi indexe (61 százalékra). Ehhez messzemenően hozzájárult a közméltóságok javadalmazásának növelése, amelynek kapcsán az a kép alakult ki az elnökről, hogy Victor Ponta miniszterelnök betegségét kihasználva összejátszott az ideiglenes kormányfővel a saját illetménye emelése érdekében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.