Robotfióka kémkedik a császárpingvinek után

Pingvinfiókának álcázott négykerekű roverrel kémkednek a kutatók a császárpingvinek után az Antarktiszon.

A császárpingvinek félénk állatok, amikor a kutatók a közelükbe merészkednek, a madarak általában meghátrálnak, pulzusszámuk pedig megemelkedik. A szakemberek tehát fals adatokat kapnak, amikor a pingvinek egészségi állapotát és szívműködését szeretnék vizsgálni - ezért vetette be egy nemzetközi kutatókból és filmkészítőkből álló csapat a pingvinfiókának álcázot, távirányítású robotot - írja a Huffington Post.

A Strasbourgi Egyetem munkatársa, Yvon Le Maho által vezetett csoport 200 méter távolságból figyelte, hogyan fogadják az antarktiszi Adélie Land területén (ahol a Pingvinek vándorlása című 2005-ös dokumentumfilmet is forgatták) élő állatok a rovert. A robotfióka első verziója nem aratott átütő sikert, elijesztett a császárpingvineket, ám nem adták fel, és végül öt változat után megtalálták azt, amelyet elfogadtak a madarak. A szürke tollazatú, fekete szárnyú, fekete csőrű álfióka olyannyira élethűre sikerült, hogy a pingvinek megpróbálták felvenni vele a kapcsolatot, egy trombitahangot idéző különleges hanggal üdvözölték.

Le Maho szerint a felnőtt példányok saját fiókájuk potenciális társát láthatták a robotban, és nagyon csalódottak voltak, amikor az énekükre nem válaszolt, a rover ugyanis egyelőre nem tud hangot kiadni, de a tervek szerint a közeljövőben ezen változtatnak majd.

Nem ez az első eset, hogy a kutatók robotok segítségével figyelik meg az állatokat. Le Maho már királypingvineknél és elefántfókáknál is bevetette a rovert, ám azoknál nem kellett álcáznia a szerkezetet, mert azok nem félnek az idegenektől.

A királypingvinek akkor csőrükkel támadtak a roverre, míg az mozdulatlanná nem vált, de még így is sikerült adatokat gyűjtenie. A hatalmas elefántfókák pedig egyáltalán nem foglalkoztak a körülöttük sertepertélő robottal.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.