Ricky Martin: boldog homoszexuális férfi vagyok

A világhírű énekes éveken át kitért a válaszadás elől, most azonban internetes honlapján közölte, hogy saját neméhez vonzódik. Béranyától született ikerfiai miatt döntött úgy, hogy felvállalja másságát.

"Büszke vagyok arra, hogy boldog homoszexuális férfi vagyok. Örülök, hogy az vagyok, aki" - írta honlapján a Puerto Ricó-i énekes, aki állítása szerint ikerfiai miatt döntött úgy, hogy felvállalja másságát. "Hogy mi fog ezután történni? Nem érdekel. Most csak arra tudok koncentrálni, hogy boldog vagyok. A mai naptól a boldogság új értelmet nyert az életemben" - írja.  

A híresség, aki Twitter-oldalán is bejelentette a hírt, jelenleg az emlékiratait írja. "Mivel beszámoltam életemről, nagyon közel kerültem az igazsághoz. Érdemes ezt megünnepelni" - fogalmazott, majd hozzátette: a hosszú évek alatti titkolózás és gondolkodás erősebbé tette, és ma már meg van győződve arról, hogy az elfogadás belülről jön. "Az e fajta igazság erőt ad, hogy olyan érzéseim legyenek, amelyeket korábban nem ismertem" - hangsúlyozta.

Ricky Martin vallomásában leírja, hosszú éveken át egyedül a színpadon tudta szabadon vállalni érzelmeit. "Sokan azt mondták nekem, Ricky, ez nem fontos, nem éri meg elmondani, mert hosszú évek kemény munkáját tehetem tönkre, hiszen az emberek még nem állnak készen arra, ki is vagyok én valójában" - írja az énekes. "És mivel ezeket a tanácsokat olyanok adták, akiket szeretek, így is tettem. Megtévesztett a félelem, de ma már vállalom a felelősséget a döntéseimért és cselekedeteimért" - tette hozzá.   

Az 1971-ben született Martin a latin pop műfajának egyik leghíresebb képviselője, nevéhez olyan slágerek fűződnek mint a Livin' la Vida Loca. Eladott lemezeinek száma meghaladja a 60 milliót.

Az énekesnek 2008-ban béranyától születtek ikerfiai.

 

Ricky Martin
Puerto Rico's singer Ricky Martin performs at the beginning of his new tour 'Blanco y Negro' (White and Black) at the Jose Miguel Agrelot Coliseum in San Juan February 9, 2007. REUTERS/Ana Martinez (PUERTO RICO)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.