Riasztófegyverrel lőttek egy utcán várakozó férfire Nagykanizsán

Az eset még a vasárnapi Európai Parlamenti választás délutánján történt, de a sértett csak most mert a nyilvánossághoz fordulni, mert "nagyon félt" - jelentette a Roma Sajtóközpont.

B. Zoltán Nagykanizsán, egy középület előtt, az utcán édesanyjára várt, akivel találkozót beszélt meg. Elmondása szerint egy fiatal, fekete bakancsos, fekete ruhás, fekete baseball sapkás férfi jött felé, aki „furcsán" bámulta - írta a Roma Sajtóközpontra (RSK) hivatkozva a HVG Online.

„Bevallom, nagyon sötét bőrű cigányember vagyok, lehet, hogy ezért bámult, én csak ösztönösen visszanéztem, de ez elég volt neki, hogy belém kössön és támadjon" - emlékszik vissza a történtekre a sértett. A középkorú roma férfi azt mondta: a fiatalember ordítani kezdett, hogy „mit nézel?", durván káromkodott, majd hirtelen az oldalán viselt valamilyen tartóból elővett egy fegyvert, azzal a mozdulattal fel is húzta, és áldozata mellének szegezte.

A sértett elmondása szerint a fegyver után nyúlt, hogy elvegye a támadótól, aki azonban azonnal elsütötte azt, majd elfutott. Mivel az áldozatnak sikerült elütnie a mellének szegezett fegyvert, a lövés az állán találta el, ahol egy nagyjából száz forintos nagyságú sebet okozott. A roma férfi szerint minden nagyon gyorsan történt, és épp akkor fordultak be az utcába autók, amikor a támadó menekülni kezdett. A meglőtt férfi bement a középületbe, amely előtt várakozott, innen hívták a rendőrséget. A járőrök ezután kórházba vitték a sérültet, aki tetanusz-oltást kapott, ellátták a sebét, majd a járőrökkel a megyei rendőrkapitányságra ment, ahol feljelentést tett.

Salamon Róbert, a Zala megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csak annyit közölt: a lövést riasztófegyverből adta le az ismeretlen támadó, aki után súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoznak.

Egy, a Roma Sajtóközpont által megkérdezett szakértő azt mondta: közvetlen közelről leadott lövéssel - például, ha sikerül így mellbe találni - riasztófegyverrel is meg lehet ölni egy embert, a törmelékes lövedék ugyanis halálos sérülést is okozhat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.