Riasztó helyett vegyen blökit!

Legalábbis a magyarok zöme úgy véli, hogy egy nagyhangú kiskutya minden betörőriasztónál többet ér.

A lakástulajdonosok 68 százaléka hatékony házőrzőnek tartja a kutyákat, az ebek megelőzik a rangsorban a saját videós megfigyelő rendszert, a polgárőrséget és a távfelügyelet nélküli riasztókat is - derült ki a K&H Biztosító felméréséből.

Az MTI-hez pénteken eljuttatott tájékoztatás szerint a magyarok 76 százaléka véli úgy, hogy a lakásbiztosítás hatékony védelmet jelent kármegelőzés és kárenyhítés szempontjából, 78 százalékuk szerint a szomszédok összefogása, a válaszadók 75 százaléka szerint pedig a távfelügyelettel rendelkező riasztók bizonyulnak hatékony védelmi módszernek. A kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók 83 százaléka mondta azt, hogy rendelkezik lakásbiztosítással.

Idén az első fél évben a K&H biztosítójának 30 százalékkal kevesebb lakásbetöréses ügye volt, mint az előző év azonos időszakában, ezekre átlagosan 181 ezer forintot fizetett ki a biztosító - írták.

Farkas Adrienn, a K&H Biztosító nem-életbiztosítás termékmenedzsment vezetője a közlemény szerint elmondta: a következő évtizedben a biztosítók világszerte olyan szolgáltatásokkal jelenhetnek meg, amelyek a megelőzésben kaphatnak főszerepet, mint az okos eszközökön alapuló távfelügyeleti rendszer.

A K&H Biztosító az első negyedévben az IFRS- (nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány) konszolidált, nem auditált eredmények szerint 11,56 milliárd forint saját tőkével és 840 millió forint adózott eredménnyel rendelkezett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.