Rezesová nem kérte pere áthelyezését

Eddig fel sem merült annak lehetősége, hogy az M3-ason történt, négy halálos áldozattal járó balesetet okozó Eva Varholíková Rezesová a folyamatban lévő büntetőeljárását átadnák Szlovákiának - közölte a nő ügyvédje, Tóth M. Gábor kedden az MTI-vel, cáfolva az ezzel ellentétes tartalmú szlovák sajtóhíreket.

A szlovák nő ügyvédjére hivatkozva a Novy Cas szlovák bulvárlap hétfőn azt írta, Eva Varholíková-Rezesovának a vonatkozó jogi normák alapján lehetősége lett volna arra, hogy kérvényezze az ellene indítandó bűnvádi eljárás Szlovákiában való lefolytatását, Eva Varholíková Rezesová azonban nem akart élni ezzel a lehetőséggel.

Tóth M. Gábor az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében leszögezte: a hivatkozott szlovák sajtóorgánumnak sem szóban, sem írásban nem nyilatkozott. Az eljárás kezdete óta egyetlen szlovák írott, vagy elektronikus sajtótermék sem vette fel vele a kapcsolatot.

Ráadásul az eljárás eddigi szakaszában sem formális, sem informális lehetősége nem vetődött fel annak, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárást átadnák Szlovákiának, "hiszen ennek jogszabályi feltételei nem állnak fenn". Nem volt tehát olyan helyzet, amelyben akár ügyfele, akár ő választhattak volna - írta az ügyvéd.

A szlovák rendszámú BMW augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán ment neki az előtte haladó Fiat Puntónak, amely az ütközés következtében a szalagkorlátnak csapódott, majd kigyulladt. A személyautóban négyen utaztak: hárman bennégtek a járműben, a negyedik utas két nappal később kórházban halt meg.

Kende Katalin, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője kedden közölte az MTI-vel, hogy a másodfokú döntés értelmében a múlt héten halálos balesetet okozó szlovák nő előzetes letartóztatásban marad.

A Budapest Környéki Törvényszék a nyomozási bíró augusztus 23-án hozott elsőfokú döntését azzal az indokkal hagyta helyben, hogy a szökés, illetve az elrejtőzés veszélye továbbra is fennáll, ezzel elutasította a 35 éves nő ügyvédjének óvadékra, illetve házi őrizetre vonatkozó beadványát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.