Retteg a hódmezővásárhelyi házaspár

Próbára bocsátás ideje alatt ütött le Hódmezővásárhelyen egy 83 éves férfit rablási szándékkal a helybeli D. B. még 2014 októberében. A rabló még most is otthon van, írja a delmagyar.hu, az áldozat meg azóta is félelemben él.

- Közel másfél éve élünk rettegésben – mondta Kiss Jánosné. A vásárhelyi asszony idős férjét még 2014 októberében állította meg a közelben lakó férfi. Pénzt követelt tőle, de nem kapott. – Este 8 után hozták a gázpalackot, a férjem vette át. Ezt figyelte ki a házunkhoz közel lakó D. B., aki pénzt kért a férjemtől, majd a saját házunk udvarán leütötte. Miután a földre került, a fejét és a kezét rugdosta. Köszönet az arra járó taxisnak, hogy segítségére sietett, és kihívta a rendőröket.

A házaspár azért fordult a laphoz, mert a bántalmazó a mai napig otthon van, holott tavaly a bíróság öt és fél év börtönre ítélte. A tettes a rablás után mindössze két napig volt őrizetben.

– Másfél évvel a férjem bántalmazása után még mindig itthon van, és félelemben tartja a környezetét – panaszolta az asszony. Azt is elmondták, hogy D. B. korábban garázdaság miatt már állt bíróság előtt, de próbára bocsátották. Nem sokkal ezután követte el újabb erőszakos tettét.

A Szegedi Törvényszék sajtóosztályának tájékoztatása szerint D. B.-t rablás miatt az elsőfokú bíróság tavaly június 8-án nem jogerősen öt és fél év szabadságvesztésre ítélte. A másodfokú bíróság április végén tart nyilvános ülést ügyében. A férfi jelenleg házi őrizetben van, tudta meg a delmagyar.hu a törvényszéktől.

D. B. mindennap két óra hosszára hagyhatja el lakását, délelőtt 9 és 11 óra között. A Kiss házaspár ilyenkor nem megy ki az utcára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.