Részegen, négy utassal hajtott a Tiszába a rendőr

Első fokon 225 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság azt a férfit, aki, ittasan vezetve, négy utasával a Tiszába hajtott a szegedi rakpartról – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a gyorsított eljárásban döntő bíróság ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségében mondta ki bűnösnek a férfit, akit egy év öt hónapra a járművezetéstől is eltiltott.

A vádlott március 7-én éjjel érkezett Szegedre egy rendezvényre a társa által vezetett személygépkocsi utasaként. Valamennyien ittasak voltak, amikor hajnalban a rendőr által vezetett autóval a Huszár Mátyás rakpartra hajtottak. A megengedettnél gyorsabban, legalább 80 kilométer/órás sebességgel haladó gépkocsi - amelyben öten ültek - a kelleténél nagyobb kormánymozdulat miatt sodródni kezdett, megperdült, majd a folyóba zuhant. A balesetben senki nem sérült meg.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, mert az ügyészség fellebbezett ellene.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.