Részegen leütötte a barátját, három év börtönt kapott

Életveszélyt okozó testi sértésért három év börtönre ítélt az Egri Törvényszék egy 24 éves ecsédi férfit, aki közös italozás után leütötte a barátját.

Az ítélet nem jogerős. A vádlott, Üsztöke Gábor és védője fellebbezett a határozat ellen; az ügy a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

A büntetlen előéletű fiatalember elismerte ugyan a bűnösségét, de azt állította, hogy ő csak egyszer ütötte meg a barátját, és a mai napig nem tudja, hogy miért.

Az ügyészség képviselője a vádat ismertetve elmondta, hogy a vádlott és barátja 2010. november 6-án együtt mulattak egy ecsédi presszóban, majd közösen egy helyi házibuliba indultak. Úti céljuk közelében Üsztöke Gábor – a szakértői vélemények szerint – két-három alkalommal megütötte az áldozatot, ő a földre zuhanva beütötte a fejét az aszfaltba.

A férfi az ütések, illetve az esés nyomán halánték- és állkapocscsonttörést, valamint koponyatörést szenvedett, életét az orvosi beavatkozás mentette meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.