Repülős Gizi ismét bíróság elé áll

A Csongrád megyei Kisteleken elkövetett lopás vádja miatt Szegeden állt ismét bíróság elé K. Sándorné Bodnár Gizella, aki Repülős Gizi néven vált ismertté.

A szerdai tárgyaláson ismertetett dokumentumok szerint a jelenleg 85 esztendős nő először 1953-ban került összeütközésbe a törvénnyel besurranásos lopás miatt. A Repülős Gizi nevet néhány évvel később kapta, mert gyakran közlekedett belföldi légi járatokkal. Ezt azonban egy, a bíróság által ismertetett korábbi vallomásában cáfolta, állítása szerint soha nem ült repülőn.

Repülős Gizi rácsok mögött, még 2007-ben
Bernadett Szabó 2007.06.07. Digitális Repülős Gizi börtön riport Dunaújváros zu Romhányi

A Kádár Gábor bíró által felolvasott bűnlajstrom szerint az asszonyt - akit a tanúk elegánsan öltöző, nyakában mindig gyöngyökből készült láncot viselő, koránál fiatalabbnak látszó, magát választékosan kifejező nőként írtak le - az elmúlt évtizedekben legalább tizenkilenc alkalommal ítélték el. Általában lakásokba besurranva arany ékszereket és készpénzt tulajdonított el. A vád szerint 2008-ban is így tett, egy kisteleki házból vitt el aranyat, egy tanú azonban – a történtek után jóval később - egy újságban megjelent kép alapján felismerte.

Az idős asszonyt az idén is több hasonló, az ország különböző pontjain elkövetett bűncselekménnyel gyanúsították meg, ezek közül néhányban már megszüntették az eljárást. Egy augusztus 15-i kapuvári eset elkövetését azonban a vádlott is elismerte.

Védekezésképpen azt mondta, kiskorában történt betegsége következtében kleptománia alakult ki nála, ha nyitott ajtót lát, kénytelen bemenni, s ha értékeket talál, azokat magához veszi. Az asszony elismerte, hogy életében lényegesen több lopást követett el, mint amennyiért elítélték, gyakran előfordult azonban, hogy családtagjai megkeresték a sértetteket és visszaadták az eltulajdonított értékeket. A kisteleki bűncselekmény elkövetését azonban tagadta, mint mondta, az eset pont Gizella-napra esett, s ő családja körében Miskolcon ünnepelt.

A per november végén tanúk meghallgatásával folytatódik. Az asszonyt korábban összesen 22 és fél évi fegyház-, illetve börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.