Repülőgép-baleset: az elsodort lány állapota kritikus

Életveszélyes koponyasérülésekkel szállították kórházba Pusztaszerről azt a 18 éves lányt, akit egy születésnapi bulin elsodort az alacsonyan szálló kisrepülő, melyen az ünnepelt is ült.

Kecskeméti fiatalok szerda délelőtt ünnepeltek a pusztaszeri leszállópályán, ahol a szülinapos sétarepülésen vehetett részt egy egykori vadászpilótával. A manőverezést a földről fotózták a barátok, amikor is az alacsonyan szálló, ultrakönnyű gép futóműve elsodorta egyik társukat. A 18 éves lányt a fején érte az ütés, azonnal látszott, hogy nagy a baj.

A lányt mentőhelikopterrel szállították a szegedi Traumatológiai Klinikára életveszélyes koponyasérüléssel és a Blikk értesülései szerint még mindig válságos az állapota.

A repülő 55 éves pilótáját, T. Jánost a baleset után azonnal kihallgatták, majd őrizetbe vették. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerda este közölte: a megalapozott gyanú szerint a pilóta a légi közlekedésre vonatkozó szabályok megszegésével többször is túlzottan alacsonyan repült. Az ügyben légi közlekedés veszélyeztetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást a megyei rendőr-főkapitányság.

Mint a Blikk megtudta, a Légügyi Hivatal is vizsgálja a baleset körülményeit: – Ilyen esetekben a hivatal legfontosabb feladata, hogy kiderítse, betartották-e a légi közlekedési szabályokat – magyarázták a Nemzeti Közlekedési Hatóság kommunikációs osztályán, ahol hozzátették: ha kiderül, hogy valaki hibázott, a Légügyi Hivatal szankciókat alkalmazhat. – Többek között pénzbírságot szabhat ki, de felfüggesztheti, vagy akár vissza is vonhatja a felelősök engedélyét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.