Repülő csodajárgányt tesztelnek a magyar feltalálók

Első ránézésre a Csillagok háborúja VI: A jedi visszatér című filmben látható Evokok repülő járműve ugrik be az óriási, embert is szállítani képes magyar találmányról, a Flike-ról, amely a fly és a bike szó keresztezéséből jött létre.

Az 1993-ban alapított Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. drónmotorjának ötlete tavaly nyáron fogant meg az alkotók fejében, amikor egy blogbejegyzésben azt olvasták, egy ekkora drón elkészítése lehetetlen.

A Flike repülés közben
A Flike repülés közben
Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft.

„Kiszámoltuk, hogy elméletben ennek semmi akadálya, meg lehet csinálni, és kedvet is kaptunk hozzá” – mondja lapunknak Kerülő Balázs vezetőtervező, a Flike tesztpilótája. A pénz egy befektetőnek köszönhetően viszonylag gyorsan összejött, ő pedig azt kérte, hogy 2014. december 31-ig emeljék a levegőbe a járművet. Ez meg is történt. Idén tavasszal már Kerülővel a fedélzetén is a föld fölé emelkedett a gép, amelyet április óta már a manőverező repüléseken tesztelnek.

A tesztpilóta szerint a Flike-on repülni „adrenalindús élmény”, kicsit olyan, mint ha jetskin ülnénk, csak a levegőben. S noha a Flike egy helikopter sebességével és magasságával megegyezően tudna repülni, élményrepülésre szánják, ezért várhatóan néhány méterrel a föld felett, 60, maximum 100 kilométer per órás sebességgel lehet majd vele utazni. Jogosítvány nem kell majd hozzá, vezérlése egyszerű: számítógép irányítja a pilóta által megadott utasítások alapján.

„Nem képzettséget, inkább bátorságot igényel” – mondja Kerülő, megjegyezve, hogy noha egyelőre egyetlen példány, a  prototípus van, az eredeti nemzetközi befektetőcég is mögéjük állt, és úgy néz ki, találnak magyar kockázati befektetőket is, így hamarosan elkezdhetnek dolgozni a termékesítésen. A tervező szerint a következő változat már „szexibb lesz”, megfelelő burkolattal és felhasználói élménnyel, és ha minden a tervek szerint halad, év végén már a sorozatgyártásra alkalmas prototípus is a levegőbe emelkedhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.