Rengeteg koszovói akar Magyarországon át nyugatra jutni

A rendőrök feltartóztattak 53 koszovói és egy szír állampolgárt csütörtökön a fővárosi Keleti pályaudvaron okmányaik ellenőrzése érdekében, mivel feltehető volt, hogy a Németország felé közlekedő vonattal el akarták hagyni Magyarországot - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI érdeklődésére.
A rendőrség válasza szerint a schengeni határellenőrzési kódex szabályai értelmében a vízumkötelezett harmadik ország állampolgára csak elismert menekültként utazhat vízummentesen a többi tagállamba, menekültkérelmezőként ez a jog nem illeti meg, tehát abban a tagállamban kell maradnia, ahol a kérelmet benyújtotta.

A rendőrök megállapították, hogy az igazoltatott emberek közül kik azok, akik menekültkérelmezőként tartózkodnak az ország területén és őket a hatóság által kijelölt szálláshelyre útnak indították.

Az ilyen okmánnyal nem rendelkezőket a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal épületébe előállították - tették hozzá.
Az üggyel összefüggésben a rendőrség tiltott határátlépés kísérlete elkövetésének gyanúja miatt szabálysértési eljárást indít az érintettekkel szemben - áll a közleményben.

Hétfőn a győri vasútállomáson is több száz határsértőt szállítottak le egy vonatról, a Budapestről Bécsbe tartó szerelvényről, mert nem rendelkeztek érvényes iratokkal; összesen 330 koszovói állampolgárral szemben intézkedtek.

Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója keddi, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, az elmúlt években egyre nagyobb migrációs kihívással szembesült Magyarország, hiszen a korábbi évhez képest jelentősen nőtt a déli határszakaszokat elérő migránsok száma, és több mint kétszeresére nőtt a menedékkérők száma.

A főigazgató akkor közölte, az elmúlt évben a kérelmezők fele koszovói állampolgár volt, ők egyértelműen a gazdasági motiváció miatt indulnak útnak. Hozzátette: idén év eleje óta csaknem 14 ezer, menedékjogot kérőt regisztráltak már, közülük 10 ezren koszovóiak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.