Rendőrségi kapcsolata volt a gyilkos orvvadásznak?

A pécsi bíróság letartóztatta P. Máriót, akit a rendőrség azzal gyanúsít, hogy pénteken, Magyarlukafa közelében egy embert szándékosan lelőtt, egyet pedig életveszélyesen megsebesített.

A Baranya megyei Mozsgón élő, 36 éves P. Márió akkor követte el a bűncselekményt, amikor a somogyhárságyi vadásztársaság hivatásos vadásza, a szigetvári L. Zoltán és annak barátja, az ugyancsak szigetvári B. László észrevette őt, amint két, orvul elejtett szarvast épp darabolt a szántóföldön.

A 44 esztendős B. László a helyszínen meghalt, a 22 éves vadőr életét sikerült megmenteni. A vadőrt a pécsi egyetem traumatológiai klinikáján ápolják, állapota – vadásztársai szerint - stabil.

A bűntényt követően B. Lászlónak még volt annyi ereje, hogy telefonon értesítse a rendőröket, s az ő információi alapján fogták el P. Máriót Szulimán község határában. A mozsgóiaktól megtudtuk, hogy P. Máriót már többször feljelentették a különböző vadásztársaságok tagjai és alkalmazottai orvvadászatért, ám a nyomozás mindig eredménytelen volt, noha nem egyszer házkutatást is tartottak a férfi portáján.

Ezért Mozsgón sokan azt feltételezik, hogy P. Márió azért úszta meg eddig a felelősségre vonást, mert befolyásos barátja lehet a rendőrségen. Ezt a feltételezést megosztottuk Dakos Józseffel, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjével, aki azt mondta, hogy a bűncselekményről, illetve annak előzményeiről hétfőn részletes sajtótájékoztatót tartanak a pécsi nyomozók.

A pécsi bíróság vasárnap döntött P. Máriót előzetes letartóztatásáról. A férfit több emberen elkövetett emberölés kísérletével gyanúsítják, amiért a nős, egy gyermekről gondoskodó férfit életfogytig tartó szabadságvesztés fenyegeti.

A letartóztatást a gyanúsított és védője tudomásul vette, s P. Márió ügyvédje a bíróságról távozva annyit mondott, hogy védence elismeri a bűnösségét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.