Kirakatba vizelt a városi rendőrparancsnok

Magas rangú rendőrtiszt lépett ki két, valószínűleg szintén részeg társával együtt az egyik éjszakai szórakozóhelyről, majd pedig levizelte a szomszédos üzlet kirakatát Révkomáromban – számolt be a botrányról a pozsonyi JoJ kereskedelmi tévé.

A tulajdonos észrevette a vizelő rendőrt, és felszólította, hogy hagyja abba, mert az infravörös térfigyelő kamera mindent rögzít. Ő azonban nem zavartatta magát, azt kiabálta, hogy azt csinál, amit akar. Miután befejezte a műveletet, alpári jelzők kíséretében a tulajdonost akarta igazoltatni, majd amikor a férfi éppen előhúzta a személyi igazolványát, a rendőr megütötte. Két társa tétlenül nézte végig az incidenst.

A sértett kihívta a rendőrséget, és bár a járőrök igyekeztek elsimítani a vitát, a tulajdonos feljelentést tett. Ekkor derült ki, hogy a verekedő rendőrtiszt közvetlenül az országos rendőrfőkapitány felügyelete alá tartozó bűnüldöző alakulat révkomáromi parancsnoka.

Silvia Keratová, a pozsonyi belügyminisztérium szóvivője a tévé munkatársának elmondta, hogy a térfigyelő kamera felvétele szerint nem a rendőrtiszt, hanem a tulajdonos ütött. Ezt az állítást az érintett határozottan cáfolta.  

Arra a kérdésre, hogy miért nem hozzák nyilvánosságra a történteket, Keratová azt válaszolta, hogy még nem zárták le az ügyet. Közölte azt is, hogy valószínűleg garázdaság miatt indítanak fegyelmi eljárást a botrányosan viselkedő rendőrtiszttel szemben, a tulajdonos viselkedését pedig még elemzik.

Lapunk megbízható forrásból úgy értesült, hogy a kihallgatása során a kijózanodott parancsnok azt állította, húgyhólyag-gyulladás miatt vizelési inger tört rá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.