Megrótták a rendőrfőnököt a melegfelvonuláson történt késelés miatt

Tizenegy rendőrt, köztük a jeruzsálemi rendőrfőnököt és két körzet parancsnokát vonták felelősségre vasárnap a Gay Pride-on történt késelés miatt. A merényletet egy zsidó fanatikus követte el, akiről már korábban is tudta a rendőrség, hogy fenyegetést jelent.

Hét rendőrt áthelyeztek, négyet pedig megrovásban részesítettek. A megrovásban részesített rendőrök közül többen nem kaphatnak kitüntetést vagy előléptetést öt és hét év közötti időtartamig. A szankciókat Gilad Erdan belbiztonsági miniszter "példa nélküli mértékű" személyi büntetéseknek titulálta, tekintve, hogy "a tragikus események megelőzhetőek lettek volna".

A késes támadással vádolt Yishai Schlissel ultraortodox zsidó. A bíróságon azt mondta, hogy Isten akaratát teljesítette, amikor megölte a 16 éves lányt és öt másik résztvevőt megsebesített a július 30-i felvonuláson.

Schlisselt a történtek előtt nem sokkal engedték ki a börtönből, ahova azért került, mert a 2005-ös melegfelvonuláson három embert megkéselt.

Az izraeli rendőrség szóvivője egy nyilatkozatban azt mondta, hogy a rendőrök utasítást kaptak arra, hogy tartsák szemmel Schlisselt, és akadályozzák meg, hogy az idei eseményen részt vegyen. Ezt azonban nem sikerült végrehajtaniuk hanyagság vagy hibás kommunikáció miatt. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.