Rendőrök viszik haza a csellengő Pokémon-mestereket

Egy hónappal a mobiltelefonos applikáció megjelenése után több mint félezer kiskorút vettek védőőrizetbe Tokióban a Pokémon Go miatt. Az iskola kezdetére a fővárosi rendőrség extra járőrökkel készül az utcákon.

A mobiljáték július 22-i japán megjelenése óta már 553 kiskorút vettek védőőrizetbe tokiói rendőrök a késő éjszakai kóborlás miatt. A legtöbb kamaszt, 449-et még az első hónapban gyűjtötték be parkokból és terekről, majd a játék iránti őrület lecsengett, így az éjfél és hajnali négy között az utcán csellengők száma is visszaesett.

A tanév kezdete viszont újabb kihívást jelent a hatóságoknak, mert a fanatikusok még mindig az utcán gyülekeznek éjfél után, s félő, hogy ez már olyan függőség, ami veszélyezteti a fiatalok (többségében 16-17 éves kamaszok) iskolai előmenetelét és egészségét. A kóborlók összegyűjtése és elrettentése céljából a tokiói rendőrség több járőrt vezényel az utcákra.

A késő este az utcán való csellengés miatt egy átlagos évben 3000-4000 kiskorút szoktak védőőrizetbe venni a nyári szünetbe. Erre jött most rá a Pokémon-őrület, mellyel kapcsolatban több bűncselekmény is történt. Egy kisfiú például azért lopott el egy telefontöltőt egy üzletből, hogy a pokémonozástól lemerült telefonját feltölthesse, egy másik középiskolás pedig egy biciklit kötött el, hogy vadászó barátai után eredhessen – írja a The Japan News.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.