Rendőrök kapták rajta a nyilvánosan szexelő párt

Nem tudott uralkodni magán egy fiatal külföldi pár, és egymásnak estek a cseh főváros, Prága közepén. Légyottjuk nem tartott sokáig, a rendőrség hamar rajtakapta őket. Az eset után a férfi bevallotta, hogy AIDS-es, de a vizsgálatok kiderítették, hogy mindezt csak kitalálta.

Fiatal turisták szexeltek Prága közepén a Přístavní (Rakpart) utcában vasárnap este. A rendőrség lakossági bejelentés alapján érkezett ki a helyszínre, és felszólították az utca közepén közösülőket, hogy hagyják el a területet. „Amikor igazoltatni akarták őket, a láthatóan ittas férfi agresszívvá vált” – nyilatkozta az idnes cseh portálnak Irena Seifertová, a prágai rendőrség szóvivője.

A huszonnégy éves férfi mindennek elmondta rendőröket, és azt sem engedte, hogy a párja elmenjen a szállodába az irataikért. Mint kiderült, mindketten ausztrál állampolgárok voltak.

Mivel a férfi támadólag lépett fel a hatóságokkal szemben, megbilincselték és bevitték egy detoxikálóba. Itt a férfi drámai vallomást tett, azt mondta, hogy AIDS-es, és több éve kezelés alatt áll. Az orvos kérte a rendőröket, hogy értesítsék erről a férfi partnerét is. A nőt sokkolta a hír, és bevallotta, egy hete ismerkedett meg a férfival, és azóta többször szexeltek védekezés nélkül.

Végül kiderült, hogy a férfi hazudott az orvosnak. Iveta Martínková rendőrségi szóvivő megerősítette, hogy a férfit kivizsgálták, és megállapították, hogy a fertőzést csak kitalálta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.