Rendőr informálta a gyanúsítottat

Hivatali visszaélés bűntettével vádolnak egy pécsi rendőrnőt, aki az ügyészség szerint 2010-ben az általa vezetett egyik nyomozás során az ügy gyanúsítottját olyan információkkal látta el, amelyeket az ellene folytatott eljárásban hasznosítani tudott.

A Baranya megyei bíróság korábban bűnösnek mondta ki a századost. Első fokon tíz hónap börtönre ítélték, a szabadságvesztés végrehajtását kétévi próbaidőre felfüggesztették – írja a Dunántúli Napló.

Az ítélet ellen a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett. A Pécsi Ítélőtábla tegnapra tűzte ki az ügyben a tárgyalást, ítélet azonban nem született, mivel a bíróság bizonyítást rendelt el. A tárgyalás március 20-án az iratok ismertetésével folytatódik.

A lap információi szerint a rendőrnőt felfüggesztették állásából a büntetőeljárás megindítását követően. Úgy tudni, a rendőrség belső védelmi szolgálata titkosszolgálati eszközöket is bevetett a nyomozás során.

Tavaly egy hasonló ügyben a megyei bíróság kétszázezer forintos büntetésre ítélt egy nyomozót, aki információkat adott ki egy folyamatban levő nyomozásról. Az azóta már nyugdíjba vonult férfi a bíróság megállapítása szerint ebben a nyomozásban nem vett részt, s nem is volt jogosult annak menetéről felvilágosítást adni. Az ügy másodrendű vádlottját, mint felbujtót 5 hónapos börtönbüntetésre ítélték, melynek végrehajtását kétévi próbaidőre felfüggesztették.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.