Rendőr okozta a halálos balesetet a 38-as főúton

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság állományába tartozó rendőr okozta a 38-as főút rakamazi szakaszán pénteken történt halálos balesetet, a gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Szilágyi László elmondta, a balesetben két autó ütközött össze frontálisan, hárman meghaltak. A nyomozás adatai szerint a balesetet egy szabálytalanul előző harmadik autó sofőrje okozta, aki az ütközés után segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A rendőrségi adatok szerint a szabálytalanul előző autó fékezésre kényszerített egy szemből érkező gépkocsit, amely összeütközött az előzött járművel - ismertette a főügyészségi szóvivő. Szilágyi László tájékoztatása szerint a nyomozás során kiderült, hogy a balesetet okozó jármű vezetője egy a Nyíregyházi Rendőrkapitányság állományába tartozó rendőr, akit a rendőrség őrizetbe vett.

Az ügyben a Nyíregyházi Nyomozó Ügyészség folytat nyomozást, mivel a rendőr által elkövetett bűncselekmények ügyészi hatáskörbe tartoznak - tette hozzá.

Az ügyészség kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétsége és segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként az őrizetben lévő rendőrt - közölte Szilágyi László. Megjegyezte, a két bűncselekmény büntetési tétele kettőtől nyolc évig, illetve egytől öt évig terjedő szabadságvesztés.

A gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelésére az ügyészség hétfőn tesz indítványt a nyomozási bírónál - mondta a megyei főügyészég szóvivője.

Fülöp Gergely, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel közölte, a balesetet okozó sofőr próbaidős rendőrként szolgált, a 20 éves férfi szolgálati viszonyát november 15-én megszüntették.

A 38-as főút Rakamaz és Nyírtelek közötti szakaszán történt balesetben egy 17 éves nyírteleki, egy 35 éves virányosi és egy 33 éves tiszanagyfalui férfi vesztette életét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.