Rékasi miatt átírják a Barátok közt forgatókönyvét

Orvosi engedéllyel hétfőn elhagyta a Honvédkórházat Rékasi Károly, akinek nyári motorbalesete után megmaradt sérülése miatt kellett kés alá feküdnie. A színész visszatérhet az RTL Klub napi sorozatába, de állapota miatt a történeten módosítani kell.

Rékasi Károly lábában úgynevezett romos törés keletkezett, a sérült csontoknál nem indult meg a csontképződés. Ezért ismét felnyitották a combját, a törött csontrészek közti hiányt csontforgáccsal pótolták, ami ösztönzi a csontok növekedését. Mindezt fémekkel rögzítették – írja a Bors.

A lap Böjte Pirostól, a Barátok közt sajtósától megtudta, hogy a színész balesete és lábadozása eddig nem befolyásolta a sorozat történetvezetését, de a mostani váratlan helyzet miatt az íróknak nagy erőkkel dolgoznia kell azon, hogy Rékasi állapotához és terhelhetőségéhez igazítsák a cselekményt.

– Több lehetőség is felvetődött arra az esetre, ha Karcsi nem kap engedélyt a munkára, gondolok itt a történet teljes megváltoztatásától a karakter időszakos cseréjéig, bár ez utóbbit szerettük volna a legkevésbé, a színész érdekeit is tekintve – mondta Rozgonyi Ádám, a sorozat kreatív producere hozzátéve: a nézők és a színész érdekeit is szem előtt kell tartaniuk.

A történetet úgy módosítják, hogy Rékasi karaktere minél többet ülhessen, feküdhessen, majd később mankóra támaszkodhasson. Az RTL Klub egy betegszállító céget is felkért már arra, hogy a forgatási napokon segítsenek a színész mozgatásában, mind az otthona és stúdió között, mind az öltözője és a forgatási helyszínek között.

Rozgonyi a bulvárlapnak leszögezte: bár Rékasi Károly szeretne minél előbb visszatérni a munkájához, azt semmiképp sem engedik meg neki, hogy szükségtelen megterhelésnek tegye ki magát és emiatt ne gyógyuljon megfelelően.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.