Rejtély a Cirque du Soleil artistájának balesete körül

Az első jelentések arról szóltak, hogy a 31 éves légtornászt biztosító szerkezet kioldott és ez okozta a halálos balesetet, de azóta kiderült, a biztonsági heveder végig rajta volt a nőn, vagyis nem csúszott ki belőle esés előtt.

A társulat 31 éves tonrásza szombaton vesztette életét előadás közben, amikor egy csatajelenetben kábelen húzták fel a magasba. Sarah Guyard-Guillot a szemtanúk szerint 15 métert esett, ám azóta kiderült, az artista legalább 30 métert zuhant.

A nézők pár pillanatig azt hitték, az esés is része a show-nak, de aztán leállt a zene és bejelentették, a produkciót félbeszakítják. A közönség közül többen beszámoltak róla, hogy a színpadról kiáltás és sírás hallatszott. 

A Sassoon művésznéven dolgozó nő a show indulása óta vett részt a Ka című előadásban, és már több mint 20 éve dolgozott akrobataként.

Amint arról a The Guardian beszámolt, az első hírekkel ellentétben a légtornász nem csúszott ki a biztosító hevederből, így biztosan más okozta a balesetet. A halottkém jelentése szerint a nő halálát többszörös tompa behatás miatti trauma okozta. A cirkusz és a hatóságok is vizsgálatot folytatnak, de akár fél évbe is beletelhet, amíg hivatalos álláspont születik a történetkről.

A Cirque du Soleil három évtizedes történetében ez volt az első, élő adás közben történt halálos baleset.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.