Rejtély, mi okozta a tömeges megbetegedéseket a balatoni táborban

A 48 órás laboratóriumi tesztek alapján sem sikerült azonosítani a káptalanfüredi tömeges megbetegedések kórokozóját. Már egyetlen táborozót sem ápolnak kórházban.

Bujdosó László főorvos, a balatonfüredi tisztiorvosi szolgálat helyettese vezetője csütörtökön még azt valószínűsítette, hogy várhatóan szombatra lesz vizsgálati eredmény. Elmondta: a laboratóriumi gyorstesztek negatív eredményt mutattak a calici vírus fertőzésre. Ezt azonban kevés minta - mindössze négy - alapján "produkálta" a teszt, ezért nem lehet kijelenteni egyértelműen, hogy nem calici vírus okozta a megbetegedéseket.

A főorvos szombaton hangsúlyozta: a tábor nincs bezárva, változatlanul nyaralnak ott gyerekek, sőt olyan is volt, aki a kórházból oda tért vissza. A két tábor közös konyháját viszont szerdán bezárták, mindenütt fertőtlenítettek, a még ott lévő gyerekek hideg élelmet kapnak. Az állat-egészségügyi szolgálat több hiányosságot - higiénés és tárolási szabálytalanságot - tapasztalt a konyhánál, s amíg a feltételeket nem teljesítik, a konyha működésének felfüggesztése érvényben marad.

A főorvos ismerete szerint új csoport érkezése a jövő héttől nem várható a két táborba.

Varga Erika, Veszprém megye megbízott tiszti főorvosa úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a bakterológiai vizsgálatok eredményei járványosan terjedő kórokozót eddig nem mutattak ki.

Szerdán és csütörtökön hasmenéssel, hányással, lázzal és esetenként ájulással járó tünetekkel összesen 44 gyermeket és fiatal felnőttet szállítottak az ajkai, tapolcai, veszprémi és székesfehérvári kórházba a Balatonalmádihoz tartozó Káptalanfüred két gyermektáborából.

Pénteken már csak az ajkai és a tapolcai kórházban ápoltak egy-egy, a veszprémiben pedig három beteget. A kórházaktól kapott információ szerint szombaton ők is hazamehettek, tehát nincs már kórházban egyetlen káptalanfüredi táborozó sem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.