Rázott a fürdőkád: anya és fia meghalt

Egy földeletlen hálózatra kapcsolt hűtőgép okozta egy 15 éves fiú és a segítségére siető anyja halálát Mágocson. A hűtő hozzáért a mögötte futó vízvezetékhez, az meg bevezette az áramot a kádba…

A Baranya megyei Mágocson halálos áramütés ért egy 15 éves fiút és 41 éves édesanyját. Az eset még hétfőn történt, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság azonban csak szerdán adta ki a tragédia hírét. Zsobrák Pétertől, a főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk, hogy a fiút fürdés közben érte áramütés, s amikor anyja a segítségére sietett, ő is ugyanarra a sorsra jutott. A két ember a helyszínen életét vesztette.

A szóvivő elmondta, hogy az ügyet a közigazgatási eljárás szabályai alapján vizsgálják. Az esethez kirendelt szakértő szerint az áramütést egy földeletlen hálózatra csatlakoztatott hűtőgép okozta, aminek hátoldala - érintésvédelmi hiba miatt - rázott. A hűtő hozzáért a mögötte futó vízvezetékhez, és a fémből készült cső a hűtő áramát - a vízsugár közvetítésével - a fürdőkádba vezette. A rendőrség vizsgálja azt, hogy az elektromos hibáért terhel-e valakit felelősség. Információink szerint egyébként a két áldozat nem mágocsi volt, vendégségben tartózkodtak az anya egyik rokonánál.

A mágocsihoz hasonló áramütés legutóbb 2006-ban történt Pécsen: akkor két egyetemista fiú halt meg albérlete fürdőszobájában. Halálukat a hibásan bekötött villanybojler okozta. A főbérlő szerelte be a bojlert szabálytalanul, s a bíróság a 62 éves férfit egy év és két hónap fogházra ítélte a kettős halált okozó gondatlanságért.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.