Rárontottak a győri focistákra saját szurkolóik

Ötven percig állt a játék szombaton Sárváron, mivel a Győri ETO szurkolói egy kihagyott tizenegyes után randalírozni kezdtek. A csapattagok állítólag hetek óta lelki terrorban élnek.

A Bors értesülései szerint a balhé 2:2-es állásnál robbant ki. A vendégcsapat szurkolói egy kihagyott tizenegyes után kezdtek pirotechnikai eszközöket dobálni a pályára, sőt, az öltözőbe menekülő csapatra rá is akarták törni az ajtót, hogy számon kérjék rajtuk a zsinórban ötödik döntetlent.

A Győri ETO jelenleg az NB III ötödik helyén áll, miközben az NB II-t célozza.

– Ezek a fiatalok hetek óta lelki terrorban játszanak, félnek a saját szurkolóiktól – mondta el a bulvárlapnak Szabados Endre, a vendéglátó Sárvár elnöke.

Amikor elszabadult a pokol, a környező településekről is azonnal elindultak a rendőrök. A zsaruk megérkezésére mintegy ötven huligán azonnal menekülőre fogta, de a béke ez után sem állt helyre, a győri csapat tagjait ugyanis a meccs után is fenyegették, így a fiúknak rendőri kísérettel kellett hazamenniük.

A lap Szabados Endrétől úgy értesült, hogy a meccs után a fiát is megfenyegették, mivel a Sárvár honlapjának szerkesztőjeként videofelvételeket készített és töltött fel az internetre. Ezeket a rendőrség bekérette.

A sárvári klub 50–100 ezer forintos büntetéssel számol. Tudják, hibáztak, amikor a motozás ellenére a vendégek petárdákat csempésztek be a meccsre – írja a Bors.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.