Rákot okozhat az antibakteriális szappan egyik összetevője

A triklozán nevű erős, széles spektrumú baktérium- és gombaellenes fertőtlenítőszer növeli a máj károsodásának és a rákos megbetegedések kialakulását a szerrel kezelt egereknél.

A triklozánt fürdőszobai és konyhai tisztítószerek mellett különböző kozmetikumok, samponok, szappanok és fogkrémek előállításához is használják.

Egy friss kísérletben hat hónapon át 3 gramm triklozánt adtak az egereknek, ez nagyjából akkora mennyiség, amely 18 év alatt jut az emberi szervezetbe. A kutatás eredményei szerint az állatoknál megnőtt a májrák kockázata, és a tumorok mérete is nagyobb volt, mint a kontroll csoportnál előforduló esetekben - írja a The Independent.

Mint a szakemberek írják, a fertőtlenítőszer a konstitutív androsztán receptor nevű proteinnel lép kapcsolatba, és ezáltal károsítja a májat és okoz daganatos megbetegedéseket.

A triklozán káros hatásairól több tanulmány is született már az elmúlt évek során, ám máig rengeteg, az emberek többsége által nap mint nap használt  termékben megtalálható. Az amerikai Élelmiszer-biztonsági és Gyógyszerészeti Hivatal (FDA) ugyanis úgy véli, nincs elég bizonyíték, mely a fertőtlenítőszer káros hatásait alátámasztaná, ezért nem is kötelezik a gyártókat az összetétel megváltoztatására.

Ugyanakkor Bruce Hammock, a Kalifornia Egyetem professzora most bizakodó, úgy gondolja, hogy a legutóbbi eredmények talán változtatnak az FDA álláspontján.

„A gyakran használt, ám minimális haszonnal járó triklozán felhasználásának megszüntetésével csökkenthetjük az embereket és a környezetet érintő kockázati tényezőket” - mondja a szakember. 

Van, aki azonban nem ért egyet a professzorral.  A Melbourni Egyetem munkatársa, Oliver Jones úgy véli, hogy a kísérletből nem lehet ilyen komoly következtetéseket levonni, mivel az állatok a triklozán-kezelés előtt daganatok keletkezését elősegítő anyagokkal is kapcsolatba kerültek, e mellett a triklozán koncentrációja is magasabb volt, mint a természetben előforduló fertőtlenítőszeré.

A szert egyébként a '70-es években fejlesztették ki, akkoriban a műtéthez bemosakodó orvosok használták főleg, aztán néhány évtized alatt nagyjából mindenbe került belőle egy kicsi.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.