Rajzszakkörön molesztálta a kislányokat a tanár?

Mohácson általános megdöbbenést okozott, hogy szemérem elleni bűncselekmény gyanújával letartóztatták a város köztiszteletnek örvendő rajztanárát. A Népszabadságnak nyilatkozó egykori tanítványok abban bíznak, félreértés történt.

Szemérem elleni erőszak bűntettével gyanúsít a rendőrség egy 45 éves mohácsi pedagógust. A férfit hétfőn a saját iskolájában vették őrizetbe, majd kedden letartóztatták.

Az eddigi vizsgálat szerint alapos a gyanú, hogy három kislány terhére elkövette az említett bűncselekményt. Az ügyről Garamvári Gábor mohácsi rendőrkapitánytól megtudtuk: 2008. december 5-én egy hatéves kislány anyja tett feljelentést a rendőrségen. A szülő elmondta, hogy lánya nem tudott vizelni, ezért elvitte orvoshoz, ahol megvizsgálták, ám elváltozást nem találtak. A lány szavaiból kiderült, hogy panasza pszichikai eredetű, amit az váltott ki, hogy szakköri rajztanára szemérem elleni bűncselekményt követett el ellene.

A bejelentés nyomán kislánnyal beszélgetett egy pszichológus, aki megállapította, hogy a hatéves gyerek életszerűen adja elő a sérelmére elkövetett bűncselekményt. A rendőrök és a pszichológus ezt követően kihallgattak még két, a rajztanár szakkörébe járó hétéves kislányt, s ők is hasonló sérelmekről számoltak be. Ezután döntöttek úgy, hogy a tanárt őrizetbe veszik, és kihallgatják.

A pedagógus tagadja a bűncselekmény elkövetését. Garamvári Gábor – nyomozásstratégiai okokból – nem részletezte, hogy milyen cselekedetekkel valósította meg a tanár az erőszak tényét.

Bár a rendőrség a tanár nevét nem közölte, Mohácson mindenki tudja, hogy a Brodarics István Általános Iskolában rajzot tanító B. Mihály az ügy  gyanúsítottja. Az iskola elzárkózott attól, hogy nyilatkozzon. A városzserte népszerű B. Mihályról tudni kell, hogy sikeres grafikus, művei láthatók voltak már nyugat-európai, dél-amerikai és ázsiai országok tárlatain is. A grafikus megbecsült ember, Mohács és a megye önkormányzata is kitüntette őt. A szakkörében ismerkedtek később művésszé fejlődő fiatalok a képi ábrázolás szépségeivel. Egyikük, a 25 éves Böhm Gergely – aki a Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatója tervező grafikus szakon – így beszélt:

– Meg vagyok döbbenve.  Mihály az a tanárom volt, aki döntően befolyásolta pályaválasztásomat. Ő  úgy kommunikált velünk, kicsi gyerekekkel, hogy az kívülálló számára néha félreérthető lehetett. A lányokat túlzott szeretettel övezte, térdére, ölébe ültette, puszilgatta őket. De én ezt apáskodásnak tekintettem. Remélem, hogy jól éreztem.

Hasonlóan vélekedett B. Mihály másik tanítványa, aki szintén végzős az egyetem grafikus szakán. Ő név nélkül ennyit mondott:

– A kislányok iránt mutatott szeretetével olykor zavarba hozta a környezetét. Volt olyan szülő, aki ezért nem engedte, hogy a lánya a szakkörbe járjon. Nekik az is gyanús volt, hogy miért nincs Mihálynak családja. Én is furcsálltam a gesztusait, de elfogadtam, mert sokat kaptam tőle. Amíg én jártam a szakkörbe, a lányok sosem panaszkodtak, hogy mondjuk fogdosta volna őket. Nem akarom elhinni ezt az egészet. Reménykedem, hogy csupán fatális tévedésről van szó.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.