Radioaktív öveket vontak ki a forgalomból

Radioaktívnak bizonyult öveket vont ki a forgalomból a divatcikkekkel online kereskedő Asos cég - számolt be róla a The Guardian című brit napilap.

A fémszegecsekkel kivert öveket azt követően hívták vissza világszerte, hogy az egyikről egy amerikai határellenőrzéskor kimutatták: rákkeltő anyagot, Cobalt-60 szintetikus radioaktív izotópot tartalmaz. Az esetről jelentés készült, amelynek nyomán az Asos 14 országból 49 eladott darabot próbált visszaszerezni. Az azonban nem derült ki, hogy eddig hányat küldtek vissza a cégnek.

Az Asos - amelynek vásárlói között Michelle Obama amerikai first lady is szerepel - azt állítja, hogy a radioaktív öveket egy indiai beszállítójától kapta. Ám a brit lap által megtekintett dokumentumok szerint az Asos által eladott radioaktív öv leírása nem illik a cég által megnevezett indiai vállalat gyártotta termékek egyikére sem. A brit lap megjegyezte, hogy az Asos számos beszállítóval dolgozik.

Az Asos hangsúlyozta, hogy egyéb termékeinél nem fordult elő radioaktív szennyezettség.

Az estről készült jelentés szerint Indiában és a Távol-Keleten széles körben elterjedt a hulladékfémek feldolgozása hazai és külföldi piacra. A feldolgozás során viszont előfordul, hogy véletlenül radioaktív-szennyezett fém is keveredik a hulladék közé, így az ötvözet maga is radioaktívvá válik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.