Rabolt, mert börtönbe akart menni

Egy fegyvernek látszó tárggyal az aznapi bevétel átadását kérte egy férfi hétfőn egy sörözőben Tiszaalpáron; az elkövető kihallgatásakor elmondta, hogy a fia mellé akar bejutni a börtönbe.

A férfi fenyegetésétől a pult mögött álló nő nem ijedt meg, a férjét hívta, mire a rabló a fegyvernek látszó tárgyat a pultra  tette, onnan a pultos azt a földre dobta. Ekkor vált egyértelművé,  hogy a tárgy egy műanyagból készült játékfegyver - mondta a  Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy beszámolt arról, hogy a  pultos nő ismerte a férfit, mert az törzsvendég volt a sörözőben, és  megpróbálta őt tettéről lebeszélni.

A tanúkihallgatáskor a  nő elmondta: "támadó" kérte, hogy hívják ki a rendőrséget, mert a fiának szeretne  segíteni és mellé akar kerülni a börtönben.

A rabló kihallgatásakor megerősítette: azért követte el a  rablási kísérletet, hogy börtönbe kerüljön.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya  fegyveresen elkövetett rablás bűntett kísérletének magalapozott  gyanúja miatt, őrizetbe vétele mellett nyomozást indított a 40 éves  tiszaalpári férfi ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.