Rabokkal ebédelt a pápa

Ferenc pápa arra szólította fel a lakókat Nápoly hírhedt negyedében: ne hagyják, hogy a szervezett bűnözés és a korrupt politikusok megfosszák őket a reménytől. Az egyházfő rabokkal ebédelt.

A katolikus egyházfő egynapos látogatást tett a munkanélküliséggel és bűnözéssel küzdő Nápolyban. A II. János Pál pápáról elnevezett téren nápolyiak tízezrei hallgatták a hét végén Ferenc pápát, aki arra biztatta a jelenlévőket, hogy harcoljanak a gonosz ellen, legyen elég bátorságuk és elszántságuk a jóság és az igazság útján haladni.

„A korrupció bűzlik, a korrupt társadalom bűzlik. Nem keresztény, aki hagyja magát megvesztegetni” – jelentette ki Ferenc, aki nem beszélt közvetlenül a maffiáról. A Scampia nevű városnegyed a nápolyi maffia, a Camorra fellegvára, így nagy várakozás előzte meg az egyházfő szavait. Tavaly júniusban, a délolasz Reggio Calabriában Ferenc pápa kiközösítette az egyházból a ’ndrang-heta bűnszervezetének tagjait, idén februárban pedig arra szólította fel a maffiózókat, hogy térjenek meg.

Gyerekekkel is találkozott Ferenc pápa Nápolyban
Gyerekekkel is találkozott Ferenc pápa Nápolyban
Ciro De Luca / Reuters

Az egyházfő arra figyelmeztetett, hogy bárkit megkörnyékezhet a korrupció, mindenki a bűnözés útjára tévedhet. „Aki rossz útra tér, ellopja a remény egy darabkáját önmagától, a becsületes emberektől, a város jó hírnevétől és gazdaságától” – hangoztatta Ferenc pápa. Scampia után a pápa misét mutatott be Nápoly főterén, majd a Poggioreale börtönben ebédelt a rabokkal – írta az MTI. Az egyházfő betegekkel, később pedig a nápolyi tengerparti sétányon fiatalokkal és családokkal találkozott.

Nápolyban rendkívüli biztonsági készültséget léptettek életbe. Az utcákon háromezer rendőr és csendőr, a tetőkön mesterlövészek, a Nápolyi-öbölben hadihajók biztosították Ferenc pápa védelmét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.