Rablógyilkosságért életfogytiglan

Rablógyilkosságért életfogytiglant szabott ki két férfira szerdai jogerős ítéletével a Debreceni Ítélőtábla. A két elítélt oly mértékben bántalmazott két idős embert, hogy belehaltak az okozott sérülésekbe - közölte Koszta János, az ítélőtábla sajtótitkára.

A két elítélt mintegy 30 betörésben vett részt, társaik közül négyen összesen 29 év börtönbüntetést kaptak.
A fellebbviteli bíróságra a megismételt elsőfokú eljárás után került az ügy tárgyalása.

A banda tagjai - akik szinte valamennyien csaknem tucatnyi alkalommal kerültek már szembe a törvénnyel - 2001 novembere és 2002 júliusa között főleg Kelet-Magyarországon törtek be általában egyedülálló, idős emberekhez, legtöbbször éjszaka.

Találomra, telefonkönyvből, vagy a helyszíni feltérképezése után választották ki a célpontokat. Megkötözték, fenyegették és bántalmazták a sértetteket, hogy árulják el, hol tartják értékeiket.

Dunaharasztiban egy 71 éves nő, Zircen pedig egy 84 éves nő halt bele az általuk okozott bántalmazásba. A betörők által okozott kár meghaladja a 15 millió forintot.

Az ítélőtábla két gyanúsítottra, mint különös visszaesőre életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki, emberölés, súlyos testi sértés és rablás miatt. Egyikőjük még feltételesen sem helyezhető szabadlábra. Egy vádlottat 16 év fegyházbüntetésre ítéltek súlyos testi sértésért, rablásért és magánlaksértésért. Két további vádlott 5-5 év, egy pedig 3 év börtönbüntetést kapott, egyikőjüket a bűnrészesség mellett kábítószerrel való visszaélés miatt is elmarasztalták.

Három embert, aki felbujtóként, illetve hamisított iratok beszerzésével vett részt a rablássorozatban, összesen több mint félmillió forint pénzbüntetésre ítéltek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.