Rablásból, kocsilopásból, gyilkosságból éltek

F. József román állampolgár és társai ellen azért indult eljárás, mert a gyanú szerint előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel több embert is megöltek tavaly nyáron Magyarországon.

Több emberen elkövetett emberölés ügyében vádemelési javaslattal fordult a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Fővárosi Főügyészséghez.

A BRFK közlése szerint a 34 éves F. József és 42 éves társa, R. Attila megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2008. július 25-én este a XIX. kerületben, az Üllői út egyik garázsában megöltek egy nőt, majd személygépkocsijával elhagyták az országot; az autót később külföldön eladták.

A rendőröknek a nyomozás során sikerült rövid időn belül beazonosítaniuk, majd augusztus 8-án elfogniuk az elkövetőket, amikor azok egy ugyancsak lopott kocsival visszautaztak Magyarországra.

A vizsgálat során derült fény arra, hogy nem ez az első rablás és gyilkosság, amelye a gyanúsítottak számlájára lehet írni. A rendőrség adatai szerint először 2008. június 27-én éjszaka raboltak ki egy kömpöci tanyatulajdonost, aki a bántalmazás következtében súlyos sérüléseket szenvedett.

Július 3-án este Vecsésen hatoltak be egy vállalkozó családi házába, ahol a sértettet - értékeiért - megölték. Néhány héttel később, július 21-én hajnalban Taksony egyik családi házába törtek be és az ott lakó házaspárt olyan súlyosan bántalmazták, hogy mindketten életveszélyes sérüléseket szenvedtek. A lakásból különféle értéktárgyakat tulajdonítottak el.

Az utóbbi bűncselekmények elkövetésében két segítőjük is volt: Sz. István és S. Előd román állampolgár. A 41 éves Sz. István - aki az első három bűncselekmény felbujtója volt - rövid időn belül rács mögé került, de a 35 éves S. Előd előzetes letartóztatására csak 2009. február 28-án került sor, miután a román hatóságok a kibocsátott európai elfogatóparancs alapján elfogták.

Az ügy iratait a BRFK a gyanúsítottak előzetes letartóztatása mellett vádemelési javaslattal a Fővárosi Főügyészségnek megküldte.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.