Prostituáltat bántalmazó nehézfiúkra csapott le a TEK

Prostituáltat fegyverrel fenyegetők és zsarolók ellen indított eljárást a rendőrség; két férfit a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével elfogtak, egyiküket már kedden őrizetbe vették, és kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

A rendőrség honlapján szerdán ismertetett eset szerint augusztus 2-án hajnalban az V. kerületi Eötvös téren "feltehetően prostitúciós tevékenységet folytató" nők mellett négy autó állt meg, és 15-20 erős testalkatú férfi szállt ki belőlük. A férfiak az egyik nővel közölték, hogy egy hónapra visszamenőleg napi 20 ezer forintot kell fizetnie helypénzként. A nő erre nem volt hajlandó, ezért az egyik ismeretlen férfi bántalmazta.

A nők megpróbáltak társuknak segíteni, a támadók ekkor fegyverrel vagy utánzatával fenyegetőzve nyomatékosították követelésüket, majd elhagyták a helyszínt.

Az V. kerületi nyomozóknak sikerült azonosítaniuk a társaság két tagját, majd - tekintettel arra, hogy az elkövetőknek fegyverük lehet - a TEK bevetési egységével a lakásukon elfogták őket.

Az előállítás után L. Ottó Lászlót őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását, társa, N. Arnold azonban szabadlábon védekezhet.

Az V. kerületi rendőrkapitányság zsarolás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a két férfi ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.