Program még nincs, de a buli már elkezdődött a Szigeten

Programok nélkül is már több mint tízezren tartózkodnak az idei, 24. Sziget fesztiválon, egy nappal a hivatalos nyitás, a szerdai mínusz egyedik nap előtt. A szervezők újabb rekord látogatószámra, mintegy 450 ezer emberre készülnek az elkövetkező egy hét alatt.
A szervezők rekord számú, mintegy 450 ezer látogatóra készülnek az elkövetkező egy hétre.
A szervezők rekord számú, mintegy 450 ezer látogatóra készülnek az elkövetkező egy hétre.
Mohai Balázs / MTI

"A tavalyi kánikula után idén az előrejelzések szerint jóval kellemesebb lesz az idő, 25 Celsius fokos átlaghőmérséklet várható. Az itt dolgozókkal együtt naponta 90 ezer ember fér be a Szigetre, a rekorddöntés azért is valószínű mert, a bérletek már elkeltek, a csütörtöki, nulladik napra, Rihanna koncertjére a napi jegyek is elfogytak" - mondta Gerendai Károly főszervező a keddi sajtóbejáráson.

A Szigeten már napokkal ezelőtt kinyitottak a kempingek - köztük a rendkívül népszerű francia és olasz kemping - és üzemel a vendéglátóipari egységek többsége. Idén száz országból érkeznek látogatók, a legtöbben Hollandiából, majd az Egyesült Királyságból, Franciaországból, Olaszországból, Németországból és Svájcból. A magyar "szigetelők" száma is évről-évre emelkedik.

Idén több mint 1500 program várja az érdeklődőket. A fesztivál helyszínét a Hajógyári-sziget 76 hektáros területén három hét alatt több mint nyolcezer ember építette fel, ezer kamion szállította a hozzávalókat, köztük a konténereket, a kerítéseket és a kordonokat. A talajterhelés csökkentése érdekében több tízezer négyzetméternyi burkolatot raktak ki különböző útvonalakra fémből és műanyagból.

Az újságírók társaságában tett körbejárás során Gerendai Károly elmondta, hogy a Sziget bejáratánál megnövelték az ellenőrző pontok számát, és az eddig megszokottnál nagyobb ellenőrzésen kell átesni, hogy valaki bejusson a rendezvényre. Az adatok rögzítésével személyi azonosítás történik, s szigorúbb a csomagátvizsgálás is. Mindez azonban - tette hozzá a főszervező - nem növeli észrevehető módon a bejutási időt.

A fesztiválon Rihannán kívül mások mellett Sia, Manu Chao, a Muse, David Guetta, Noel Gallagher, Hardwell és a Chemical Brothers lép fel a nagyszínpadon, amely a Sziget közelmúltban elhunyt booking menedzsere, Dan Panaitescu nevét viseli.

"A nagyszínpad előtti placcon 65-70 ezer ember is elfér. Ledes kivetítőket a színpadtól távol is elhelyeztünk" - mondta Gerendai Károly. Megemlítette, hogy az A38 sátor befogadóképessége is nagyobb, mint a Papp László Budapest Sportarénáé.

A nem zenei programok sorába tartozik az idei fesztiválon is az utcaszínház - a francia Transe Express társulat 2007 után tér vissza a fesztiválra, ezúttal Mu című előadásával, amely Jules Verne varázslatos világába invitál. A Cirque du Sziget előadásai két sátorban lesznek láthatóak, napi két-két előadást tartanak a Színház- és Táncsátorban, a Magic Mirrorban az eddigi varietéműsorok mellett kabaré és angol nyelvű stand-up is lesz, a sporthelyszínen az olimpiai közvetítéseket is követni lehet. Vadonatúj a luminárium, amely Angliából érkezett.

Idén kiemelt téma a menekültkérdés, sok program kapcsolódik ehhez. Szintén középpontban áll az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulója, az akkor történtekre kiállítással, installációkkal, graffitikkel emlékeznek.

"Számos helyen láthatóak az Art of Freedom pályázatra érkezett művek, például űrkomp vagy polip, a Hello Wood és más alkotócsoportok installációi. A világítás ismét különleges lesz, ötven kilométernyi fényfüzért feszítettünk ki a fák között" - mondta Gerendai Károly.

Szólt arról, hogy mivel most kicsit magas a Duna vízállása, ezért a Sziget Beach idén csak a chillout zónát jelenti, vízbe menni idén nem szabad.

A Szigeten öt rendelő, kilenc mentőautó és egy hatszáz fős csapat kapcsolódik az egészségügyi bázishoz, gyógyszertár is üzemel. Három recycling központot telepítettek alu/pet és elektronikai hulladékok, elem gyűjtésére, a takarítási munkákat hatszáz ember végzi, az árusoktól kizárólag papírzacskókban lehet vásárolni. Tovább fejlesztették a higiéniai blokkokat; ahogy a főszervező fogalmazott, sok más fesztiválhoz képest kifejezetten jó körülményeket tudnak teremteni a Szigeten.

A BKK kiegészítő, mentesítő és rendkívüli járatokkal készül a fesztiválra a HÉV-ek, a buszok, a villamosok és a hajójáratok tekintetében, a kényelmet megfizetni tudók a Sziget Boat szolgáltatással hét- és kilencfős luxus motoros hajókkal is kijuthatnak a rendezvényre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.