Prikkel-gyilkosság, újabb verzióban

Írásban teszi meg észrevételeit a korábbi helyszíni tárgyaláson  készült jegyzőkönyv áttanulmányozása után a Prikkel házaspár  meggyilkolása kapcsán indult büntetőper másodrendű vádlottja, aki újabb orvosszakértői vizsgálatot kért az ügy pénteki, székesfehérvári tárgyalásán.

A Fejér Megyei Bíróságon folyó perben a mezőszilasi Németh Józsefet és apját - társtettesként - előre kitervelten,  nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés, továbbá jelentős kárt okozó rongálás bűntettével vádolják.
A tárgyaláson Édl Gabriella bíró ismertette az április 1-jén tartott helyszíni tárgyalás jegyzőkönyvét. A bíróság akkor  végigjárta az utat a vádlottak mezőszilasi házától a völgykatlanig, ahol Prikkelék felgyújtott terepjáróját a házaspár  csontmaradványaival 2007. január 4-én megtalálták.

Az idősebb - nehezen mozgó, a tárgyalásra mankóval érkezett -  vádlott a helyszíni bejárás során új verzióval állt elő, miszerint a  terepjárót - benne a házaspár holttestével - a határban átadta egy  általa megnevezni nem kívánt embernek, ő pedig átkelve egy dombon  arra a helyre ment, ahol a fia várta kocsival. Hogy az ismeretlen, titokzatos "harmadik" hova vitte az autót, nem tudja - mondta.

Az új változattal kapcsolatos kérdésekre nem válaszolt, a pénteki tárgyaláson pedig úgy nyilatkozott: a helyszíni tárgyalás  során készült jegyzőkönyvvel kapcsolatos észrevételeit az irat  áttanulmányozása után írásban teszi meg. A bírónak arra a kérdésére,  az írásból kiderül-e majd az is, hogy eddigi - immár harmadik -  vallomása közül melyik a valós, a vádlott igennel válaszolt.

"Fájlalta" ugyanakkor, hogy a vád nyereségvágyból elkövetett  emberölés, pedig - mint mondta - a fia által működtetett cég  árukészlete és készpénze meghaladta a Prikkel Tamásné által adott  kölcsön összegét.
Id. Németh József közölte továbbá, hogy előzetes  letartóztatásba helyezése - 2007. február 2. - óta nem látta  szakorvos, s leletei alapján három alkalommal is ugyanaz az orvos  szakértő vizsgálta a "börtöntűrő képességét". Mint hozzátette, ezzel  kapcsolatos kifogásait leírva "előterjesztést tett" a Magyar  Helsinki Bizottságnak, a strasbourgi bíróságnak, az Igazságügyi és  Rendészeti Minisztériumnak, továbbá levelet írt a Legfelsőbb  Bírósághoz.

Védőjével együtt új orvosszakértői vizsgálatot kért, és  kezdeményezte más orvos szakértő, valamint idegsebész, ortopéd és  reumatológus szakorvosok bevonását. Az indítványt a bíróság elfogadta, s az új vizsgálat időpontjáról a vádlott ügyvédjét is értesíteni fogja.

A bíróság a pénteki tárgyaláson tanúként hallgatta meg a  meggyilkolt Prikkel Tamás öccsét, akit egyebek mellett a  kölcsönügylet általa ismert körülményeiről kérdezett. Az idősebb  vádlott védője pedig arra várt a tanútól választ, hogy indulatos  embernek ismerte-e a Némethéknek családi örökségéből 10 millió  forintot kölcsönző Prikkel Tamásnét. A kérdést azért tette fel az ügyvéd, mert az idősebb vádlott  korábban azt vallotta: amikor közölték a kölcsön megadásának  ígéretével a házukhoz hívott Prikkelékkel, hogy a pénzt nem tudják  megadni, az asszony nekitámadt.
A tanú ezt nem tartotta elképzelhetőnek, azért sem, mert  sógornője korábban ápolónőként, majd orvosi asszisztensként  dolgozott. Az asszonyt határozott, de nem indulatos embernek  ismerte.

Az idősebb vádlott a tanún keresztül "megkövette" Prikkel Tamás  apját, s bocsánatot kért tőle a "kegyelet jogán".  
A bíróság pénteken két szakértőt is meghallgatott, ők a  mobiltelefonok cellainformációival kapcsolatos lefedettségről  mondták el immár másodszor a megállapításaikat.
Az ügy tárgyalása június 19-én folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.