Postást vert a plébános Győrváron

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének alapos gyanúja miatt indított nyomozást pénteken a rendőrség a Vas megyei Győrvár plébánosa ellen, aki tettleg bántalmazta a helyi postást - közölte a rendőrség.    

Maxim László alezredes, a vasvári rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: vizsgálják az ügyet, de a plébánost egyelőre még csak ezután hallgatják ki gyanúsítottként. Ha beigazolódik a bűnössége, három év szabadságvesztést is kiszabhat rá a bíróság - tette hozzá.

Dóka Ferenc plébános elmondta: sajnálja a történteket, a tettlegességet maga is elítéli, és ezért hajlandó bocsánatot kérni. Ugyanakkor elmondta azt is: hosszabb ideje megromlott a kapcsolat közte és a sértett között, aki sekrestyésként dolgozott a plébánián.

"Többször kijelentette, hogy ki fog készíteni, (...) több ízben feljelentett a püspökségen, mindent elkövet, hogy engem innen elüldözzön, ellenem hangolja a község lakóit" - mondta.

A plébános hozzátette: a hosszabb ideje benne felgyűlő feszültség miatt veszíthette el béketűrését, amit nagyon sajnál. Tisztában van a következményekkel, "jöjjön, aminek jönnie kell" - fogalmazott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.