Postarablókat ítéltek el Debrecenben

Fegyveres rablókat ítélt el jogerősen a Debreceni Ítélőtábla kedden: a két férfi 2009-ben rabolta ki Debrecen-Halápon a vasútállomáson lévő postát.
Az Elek Balázs vezette tanács a fegyveresen, közfeladatot ellátó személy sérelmére társtettesként elkövetett rablás miatt K. Elek Attila első fokon kiszabott 7 év fegyházbüntetését 6 év 4 hónapra enyhítette, G. Tibor másodrendű vádlott 7 éves fegyházbüntetését helybenhagyta - közölte az ítélethirdetést követően a táblabíróság szóvivője az MTI-vel.

Fórizs Ildikó hozzátette: az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék ítéletét egyebekben helybenhagyta az ítélőtábla. Így jogerős az ítéletnek az a része is, amelyben a bíróság a két vádlottat 7-7 évre a közügyektől eltiltotta, s kötelezte őket, hogy fizessenek meg a Magyar Posta Zrt. részére 270 710 forintot, illetve annak 2009 februárjától számított törvényes kamatát.

Az ítélőtábla enyhítő körülményként értékelte az elsőrendű vádlott beismerő vallomását.

A két férfi 2009 februárjában határozta el, hogy a Debrecen-Haláp vasútállomáson lévő postát kirabolja. "Terepszemleként" kaparós sorsjegyet vásároltak a helyszínen, és meggyőződtek arról, hogy a postahivatalban kizárólag a hivatalvezető tartózkodik. Másnap fekete símaszkot viselve a hátsó ajtót betörve behatoltak a postahivatalba, fegyvert fogtak az egyedül ott tartózkodó hivatalvezetőre és felszólították a készpénz átadására.

Az elsőrendű vádlott a páncélszekrény ajtaját rángatta, de nem tudta kinyitni, ezután a vádlottak egy 270 710 forintot tartalmazó fémkazettával elmenekültek a helyszínről. A megfélemlített postai alkalmazott ellenállást nem tanúsított, viszont azonnal felismerte a pénzkazettát magához vevő férfiban K. Elek Attilát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.