Postán adták fel a kábítószert

Az idén eddig harminc külföldről érkezett postai csomagban találtak összesen mintegy harminc kilónyi kábítószer-gyanús anyagot a pénzügyőrök, akik a kockázatelemzés módszere alapján választják ki a kibontandó küldeményeket.

Két és fél kiló kábítószert találtak három postai csomagban a pénzügyőrök a napokban - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken a távirati irodával.

Suller György Attila vám- és jövedéki szóvivő elmondta: minden, külföldről Magyarországra küldött csomag a NAV postaforgalmi szolgálati helyére érkezik vámkezelésre. A kockázatelemzés alapján végzett ellenőrzések során találták a kábítószert - tette hozzá.

A NAV közleménye szerint a pénzügyőrök először egy Argentínából Magyarországra küldött csomagot ellenőriztek. A küldeményben különféle gombok voltak, de a súlyuk gyanús lett a vámosoknak. Ezért az egyik gombot szétbontották, és "gondosan becsomagolt fehér port" találtak benne. A gombokban összesen fél kilogramm fehér por, az előzetes vizsgálatok alapján kokain volt, feketepiaci értéke mintegy hétmillió forint - írta a NAV.

A napokban két másik csomagban is találtak "gyanús fehér port" a pénzügyőrök, ezekben összesen több mint két kilogramm metamfetamin volt. A NAV a kábítószereket lefoglalta, és eljárást indított.

A postaforgalmi szolgálati helyen a pénzügyőrök ebben az évben csaknem harminc alkalommal több mint harminc kilogramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le - olvasható a NAV közleményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.