Pörköltbolt nyílt Szegeden

Igazi, bográcsban főtt pörkölteket árulnak elvitelre egy szegedi üzletben. A vásárlók birkából, sertésből, zúzából és pacalból készült ételek közül választhatnak, de szezonális különlegességek is lesznek majd.

Hódmezővásárhely után Szegeden, a Kálvária sugárút 30. szám alatt is megnyílt az első kimondottan pörköltekkel foglalkozó bolt – írja a Szegedma.

“Vásárhelyen nagy hagyománya van a pörköltfogyasztásnak, az érdeklődés pedig arra sarkallt minket, hogy itt Szegeden is nyissunk egy üzletet. Aki főzött már pörköltet, az tudhatja, hogy nem kis munka igazán jót készíteni, és sok dolgon el is csúszhat a dolog. Mi garantáljuk a minőséget, ráadásul az előhűtött ételhez elég egy mikrohullámú sütő is, mellyel rövid idő alatt asztalra varázsolhatjuk az ételt” – nyilatkozta a portálnak Mucsi Tamás ügyvezető.

A boltban marha-, birka-, zúza-, pacal- és sertéspörköltet is vásárolhatunk 2-3 fős adagokban elcsomagolva. Marhapörkölt csak lábszárból készül, a birkahúsnál pedig ügyelnek rá, hogy a jellegzetes faggyúíznek nyoma se legyen az ételen. A minőségi alapanyagok, melyek az igazán jó pörkölt esszenciáját adják, mind egy helyről érkeznek, s ez nem csak a húsra érvényes: a paprikát Röszkéről, a hagymát Makóról szerzik be.

“Igény szerint, alkalmanként különlegességekkel is várjuk a vásárlókat, szarvasból és mangalicából készült pörköltet is fogyaszthatnak majd” – tette hozzá Mucsi Tamás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.