Polanski igazságtalannak tartja az ellene folyó eljárást

Megtörte hónapokig tartó hallgatását a svájci házi őrizetben lévő rendező. Az ellene folyó eljárást igazságtalannak tekinti, és szerinte az amerikai hatóságok azért követelik kiadatását, hogy "feltálalhassák a sajtónak".

Az Oscar-díjas filmrendező francia barátja, Bernard-Henri Levy filozófus online magazinjában tette közzé véleményét vasárnap. Mint írta, nem tarja magát sem jobbnak, sem rosszabbnak másnál, és csak annyit kér, hogy vele is "olyan igazságosan bánjanak, mint bárki mással".

Polanski harminc év után térhet vissza az Államokba
Polanski harminc év után térne vissza az Államokba

Egy Los Angeles-i bíróság a múlt hónapban ismételten elutasította a hét hónappal ezelőtt nemzetközi elfogatóparancs alapján Svájcban letartóztatott művész ügyvédeinek kérését, hogy távollétében folytassák le ügyében a tárgyalást. A 76 esztendős Polanski ellen 33 évvel ezelőtt a kaliforniai nagyvárosban indítottak eljárást, mert az ügyészség szerint elkábított egy 13 esztendős lányt, majd szexuális kapcsolatot létesített vele. A vádpontok között egyebek között nemi erőszak, gyermekmolesztálás és szodómia szerepelt.

A rendező akkor vádalkut kötött az amerikai bírósággal, amelyben elismerte tettét, és 42 napot töltött rács mögött elmeállapota megfigyelése végett. Az ítélethirdetés előtt azonban Franciaországba szökött, mert úgy értesült, hogy a bíró - a megállapodással ellentétben - súlyos büntetést készül kiszabni rá. ""Nem hallgathatok többé... Ügyvédeim az elmúlt több mint 30 évben folyamatosan hangsúlyozták, hogy a bíró elárult, elfogult volt velem szemben, és valójában már letöltöttem a büntetésemet" - magyarázta a rendező, hozzáfűzve, hogy ezek alapján kiadatását "hazugságra alapozva" követelik.

Ügyvédei azt is többször kérvényezték - mindannyiszor sikertelenül -, hogy az egykori bírósági eljárás általuk felderített állítólagos hibák miatt ejtsék a vádat, és zárják le az ügyet. Polanski szerint az ügyben eljáró Steve Cooley, Los Angeles megye kerületi ügyésze, aki kiadatást követeli, valójában "választási kampányt folytat, és médiareklámra van szüksége". Cooley Kalifornia főügyészi posztjára pályázik.

A rendező arra is utalt, hogy nehéz anyagi helyzetbe került, lakását is jelzáloggal kellett megterhelnie, hogy ki tudja fizetni a 4,5 millió dolláros óvadékot, aminek fejében svájci alpesi házában házi őrizetben várhatja ügyének rendeződését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.