Piacra dobták a meg nem semmisített melaminnal szennyezett tejport

Több mint 170 tonna olyan szennyezett tejpor nyomára bukkantak a rendőrök, amit a 2008-as melaminbotrány után meg kellett volna semmisíteni - jelentette hétfőn a kínai média.

Ninghszia-Huj (Ningxia Hui) autonóm terület rendőrsége kiderítette, hogy a területen kívül működő egyik cég tavaly júliusban mintegy 170 tonna tejporral törlesztette az adósságát. Erről bizonyosodott most be, hogy annak a melaminnal fertőzött tejpornak a része, amelyet a 2008-as botrány után megsemmisítésre ítéltek.

A nyomozás során eddig kiderült, hogy tavaly július és november között a cég újracsomagolt 164,75 tonna tejport, és saját csomagolásában öt vállalatnak eladta Belső-Mongóliába, valamint Fucsien (Fujian) és Kuangtung (Guangdong) tartományba.

Eddig 72 tonnát sikerült visszaszerezni és lefoglalni, a hiányzó mintegy száz tonnát, illetve az abból készült termékeket most keresi a rendőrség. A legújabb - tíznapos - akció során Ninghsziában szombaton már bezárták az érintett két vállalatot, miközben vasárnap a szennyezett tejporból készült cukorkákat találtak az északkelet-kínai Csilin (Jilin) tartományban.

Ninghszia tejipari szövetségének főtitkára a China Daily című angol nyelvű napilapnak elmondta: a kis vállalatok nem rendelkeznek megfelelő technikai felszereltséggel ahhoz, hogy megállapíthassák a melaminszennyezettséget. "Egy ilyen műszer ára az egymillió jüant (147 ezer dollár) is meghaladja"- nyilatkozta Csao Su-ming (Zhao Shuming).

A térség vállalatai elsősorban exportra dolgoznak, s most mindenki pánikban van a történtek várhatóan negatív hatása miatt - fűzte hozzá még Csao, aki elmondta, hogy a szövetség minden térségbeli vállalatot felszólított a vásárolt alapanyagok ellenőrzésére.

Az egy hete kezdett központi hatósági ellenőrzésnek ez volt a második nagyobb leleplezése. Az első Senhszi (Shaanxi) tartományban volt, ahonnan Fucsienbe szállítottak szennyezett tejport, és abból tejes cukorka készült. Az édességet már levették a polcokról, három gyanúsítottat előállítottak.

Senhszi tartomány kormányzóhelyettese a helyi sajtóban úgy nyilatkozott, hogy ahol szennyezett tejterméket találnak, a vezetőket azonnal - még a nyomozás megkezdése előtt - elmozdítják állásukból.

2008 szeptemberében Kína-szerte 22 tejipari vállalat termékeiben találtak melaminszennyeződést. Akkor legkevesebb hat csecsemő halt meg a mérgezett tejportól, és több mint 300 ezren betegedtek meg tőle. 2009 januárjában halálra ítélték azt a férfit, aki 600 tonna mérgező tejport készített, és egy másikat, aki az értékesítést végezte. Egy harmadik, a közvetítő, életfogytig tartó szabadságvesztést kapott.

A melamin műanyagok és ragasztók gyártásánál használatos vegyszer. A tejporhoz azért adagolták, hogy megtévesszék az átvevőket, látszatra emeljék a gyenge minőségű, vizes tej fehérjetartalmát.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.