Phil Collins: sajnálom, hogy elkezdtek utálni

Phil Collins szóvivőjén keresztül cáfolta azokat a híreket, miszerint búcsúzni készül a zeneipartól. "Egyáltalán nem tervezi Collins, hogy visszavonul" - idézte a People amerikai magazin a zenész szóvivőjének hétfői közlését.

A szóvivő nem tért ki részletekre, és nem oldotta fel a cáfolat és Collins korábbi nyilatkozata közötti ellentmondást sem. A brit énekes ugyanis az FHM című férfimagazin márciusi számának adott interjújában azt mondta, vissza szeretne vonulni.

Collins kifejtette, az évek óta tartó zenélés és dobolás, valamint a kollégáitól kapott állandó kritikák az elmúlt években nem könnyítették meg az életét. "Kétlem, hogy valakinek is hiányozni fogok. Sokkal boldogabb leszek, ha visszavonulok a zenéléstől" - mondta a Genesis frontembere.

Bár nagy zenei sikereket ért el - összesen hét Grammy-díjat kapott, számos listaelső slágert írt, a Tarzan című film daláért pedig Oscar-díjat is kapott -, a sajtó és a zenészek is gyakran tréfálkoztak karrierjén és kétségbe vonták zenei tehetségét.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

"Sajnálom, hogy sikeresek lettünk. Tényleg nem akartam, hogy ez ilyen méreteket öltsön, ezért nem is lep meg, hogy az emberek elkezdtek utálni" - fejtegette Collins.

A zenésznek az elmúlt években számos egészségi problémával kellett megküzdenie: károsodott a hallása és problémái támadtak a gerincével. Az állandó dobolástól pedig sérültek a kezében lévő idegek, így a dobverőket is alig bírja tartani. (forrás: mti.hu)

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.